Újpest: Emberként és játékosként is több lettem – Csongvai Áron

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 11:50
null
Csongvai Áron célja, hogy kiemelkedjen az újpesti csapatból (Fotó: Török Attila)
Az ősszel egyetlen bajnoki percet sem hagyott ki Csongvai Áron, aki reméli, hogy az Újpesttel sikeres tavasza lesz, és a csapat visszakerül az őt megillető helyre.

 

– A családos, idősebb futballisták nem feltétlenül szeretnek edzőtáborba járni. Ön hogy van ezzel?
– Abban még nincs tapasztalatom, hogy milyen családos emberként elutazni, egyelőre úgy vagyok vele, egy hétre, tíz napra jó kiszakadni a megszokott környezetből – válaszolta lapunknak Csongvai Áron, az Újpest FC 22 éves csapatkapitánya, aki a lila-fehérekkel szerdától a törökországi Antalyában készül. – Jobb környezetben gyakorolhatunk, feltételezem, a pályák mellett a szállásra és az étkezésre sem lesz panasz, ezek a napok mindig összehozzák a csapatot.

– A helyzet nem sokat változott: az Újpest ugyanúgy a tizedik helyről várja a tavaszi folytatást, mint egy éve.
– Igen, akkor ugyanez volt a helyzet, és ha tanultunk volna belőle, most jobban állnánk. Szomorú vagyok amiatt, hogy bár sokszor rendben volt a játékunk, nem hozott jó eredményt. Idegesít a jelenlegi állapot, nem ezt akartuk adni a jóval többet érdemlő szurkolóinknak, ugyanakkor itt a feladat, hogy újra olyan tavaszt produkáljunk, mint tavaly.

– Visszatekintve 2022-re, milyen éve volt?
– Ha csak saját magamat nézem, nagyon pozitív. Sokat fejlődtem, rengeteg tapasztalatot szereztem, emberként és játékosként is több lettem. Nagyon sok meccsen léphettem pályára, és csapatkapitánya lehetek egy ilyen patinás klubnak – ez végtelenül megtisztelő. Aztán ott volt a válogatott meghívó, amely mindent vitt: bár nem jutottam lehetőséghez, már a kerettagság is hatalmas élmény, azon leszek, hogy legközelebb is kiérdemeljem Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát. Ami az Újpestet illeti: hol fent, hol lent voltunk. A tavaszi szezon második fele például ragyogóan alakult, visszatért a lelátóra a szurkolótáborunk, élvezet volt abban a csapatban játszani. Sajnos az ősz kevésbé sikerült, tudomásul kell venni, a jó játék semmit sem ér, ha nem jönnek a győzelmek.

– Említette a tavalyi sikeres tavaszi szereplést, csakhogy akkor még Budu Zivzivadze és Giorgi Beridze is a klub játékosa volt, valamint Yohan Croizet sem esett ki sérülés miatt hosszú időre.
– Ők hárman kétségtelenül fontos tagjai voltak a csapatnak, ám a közösbe valamennyi játékos beletette a maga részét. Csoboth Kevin balszélsőként meg tudta magát mutatni, Katona Mátyás is sokra képes, ha érzi a bizalmat, és remélhetőleg Yohan Croizet is tud majd segíteni. Bízom benne, legalább olyan eredményeket érünk el, mint az előző bajnoki év tavaszán, bármelyik együttes legyen is az ellenfelünk, meg akarjuk mutatni, erősek, egységesek vagyunk. Nagyon fontos a jó felkészülés, hogy milyen lesz a rajt, a középmezőnyben közel vannak egymáshoz a csapatok, jó pozícióba hozhatjuk magunkat, ha teszünk érte.

– Új év, új remények: elárulja, a futballt illetően mit remél 2023-tól?
– Mindig tűzök ki célt magam elé, ám nem hosszú távra, próbálok csak a következő lépcsőfokra fókuszálni. A lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani, kiemelkedni a csapatból, jó lenne rendszeresen ott lenni a válogatott keretében. Bízom benne, az Újpest sikeres lesz – egyértelmű, hogy a klubnak vissza kell kerülnie az őt megillető helyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik