FTC: Blazic a francia bajnokságban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.06.03. 16:58
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a Ferencvárostól öt év után távozó Miha Blazicot szabadon igazolható játékosként szerződtette a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Angers – számolt be róla a klub a hivatalos oldalán.

A rövid közlemény szerint az Angers harmadik nyári érkezője Miha Blazic, aki 2025-ig kötelezte el magát a Ligue 1 elmúlt idényében 14. helyen záró klub mellett. Miha Blazic, aki 2025-ig kötelezte el magát a Ligue 1 elmúlt idényében 14. helyen záró klub mellett.

A 18-szoros szlovén válogatott játékos a Domzalét – amellyel Szlovén Kupát nyert – elhagyva csatlakozott a zöld-fehérekhez 2017 augusztusában, s azóta négy bajnoki címet, valamint a Magyar Kupát is megnyerte velük. Mindemellett az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt az FTC-vel, amelynek színeiben összesen 187-szer lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett.

Nem a 29 éves Blazic az első, aki ferencvárosi tapasztalatokkal felvértezve kerül a Loire-menti város csapatába: a Fradit egy évig (2014–2015) szolgáló, a jelenleg a francia másodosztályú Amiens-ban szereplő Mateo Pavlovic 2016 és 2021 között 109 fellépést hozott össze a fekete-fehér klub mezében.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mats Knoester
(holland, Heracles – Hollandia), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia),Iyinbor Patrick(Vasas),Katona Bálint (Kecskeméti TE),Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Giorgi Citaisvili (grúz-ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (mali, KF Laci – Albánia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Lasa Dvali (grúz, lejár a szerződése), Róbert Mak (szlovák, lejár a szerződése), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (brazil, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia)

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
14 órája

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
2025.12.25. 15:53

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50
Ezek is érdekelhetik