Újpest: Régóta vártam ilyen közönségre, remélem, nem csak egy meccsre szólt – Banai

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.01.31. 08:59
A labdarúgó NB I-ben az Újpest FC hazai pályán 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól. A találkozó után a parádésan védő Banai Dáviddal, illetve a csereként már az első félidőben beszálló Katona Mátyással beszélgetett az NSO Tv stábja.

A több bravúrt is bemutató Banai Dávid szerint nehéz egy ilyen vereség után mit mondani.

„Tényleg több volt benne, nem túl jó érzés egy ilyen góllal kikapni a derbin. Bízom benne, hogy a szerencse felénk fordul az elkövetkező hetekben. Le a kalappal a csapat előtt, hogy edzőmérkőzés nélkül mentünk bele ebbe a derbibe. Sajnos most ennyi volt ebben, de ebből lehet építkezni.”

Videónkban beszélt a visszatérő hazai szurkolók nyújtotta hangulatról is.

Katona Mátyás csereként szállt be már az első félidőben, a korán „besárguló” Yahaya helyett lépett pályára a 32. percben.

„Készültem rá, hogy be fogok állni, mert a heti edzések alapján nem lehetett pontosan tudni, hogy én kezdek vagy Yahaya, úgyhogy készültem arra, biztosan fogok játszani. Aztán Croizet-nak volt egy bokasérülése az első tíz percben, elmentem melegíteni, akkor már készültem a beállásra. A mester azt mondta, elsősorban a védekezési feladatokat lássam el, és próbáltam is erre figyelni.”

AZ ÚJPESTI SZURKOLÓK VONULÁSA

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–1
(Loncar 78.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,5523néző.Vezette:Berke

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18122433–13+2038
2. Puskás Akadémia18114327–18 +937
3. Kisvárda18105331–17+1435
4. Mol Fehérvár1885523–19 +429
5. Paksi FC1873845–38 +724
6. Mezőkövesd1865720–28 –823
7. Zalaegerszegi TE1865727–36 –923
8. Budapest Honvéd18621030–33 –320
9. Debreceni VSC1847730–29 +119
10. Újpest FC1845924–31 –717
11. Gyirmót FC Győr1845918–28–1017
12. MTK Budapest18441014–32–1816
Legfrissebb hírek

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
6 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
12 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
13 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
14 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09
Ezek is érdekelhetik