MLSZ: Gaál Gyöngyi bekerült a játékvezetői bizottságba

B. D. K.B. D. K.
2020.09.13. 09:06
null
Gaál Gyöngyi szeretné segíteni a női játékvezetést (Fotó: mlsz.hu)
Az egyik legsikeresebb magyar női játékvezető bekerült az MLSZ játékvezetői bizottságába – közölte a szervezet a hivatalos honlapján. Gaál Gyöngyi az utóbbi időben a játékvezetői iroda vezetőjeként dolgozott.

 

Gaál Gyöngyi 24 évig tevékenykedett aktív játékvezetőként, ezalatt több mint 100 nemzetközi mérkőzést vezetett és még sok találkozón működött közre. Két világbajnokságon és két Európa-bajnokságon képviselte hazánkat. 2007-ben ő dirigálta a Norvégia–Egyesült Államok női világbajnoki bronzmeccset Kínában, és vezette a női BL elődjének számító UEFA-kupa döntőjét is. A női játékvezetés hazai úttörője volt, az első női FIFA-játékvezetőnk. A játékvezetés befejezését követően, két éve már UEFA játékvezető-ellenőrként is ténykedik. 2011 óta az MLSZ munkavállalója, a játékvezetői iroda vezetőjeként dolgozott.

„Rengeteg munkám volt, hiszen a különböző elszámolásoktól, az edzőtáborok, továbbképzések szervezésén át, szinte valamennyi adminisztratív munka hozzám tartozott. Közel tíz szép év után egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy váltanom kellene, hiszen a két diplomámmal és az idegennyelv-tudásommal talán most van az utolsó lehetőségem, hogy a civil életben is karriert építhessek. Nemrégiben megtisztelő felkérést kaptam, hogy legyek a játékvezető bizottság tagja, Még nem tudom a pontos feladatomat a játékvezetői bizottságon belül, de természetesen szeretném segíteni a női játékvezetést, hiszen én is sok támogatást kaptam az MLSZ-től pályafutásom során. A bizottság női taggal való bővítése egybehangzik az UEFA irányelvével, amely azt szorgalmazza, hogy minél nagyobb legyen a nők szerepvállalása a futballban. Ezúton is köszönöm az MLSZ elnökségének a bizalmat” – mondta el Gaál Gyöngyi az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

NS-exkluzív: „Az ÖFB teljes mértékben bízik Kassai Viktorékban” – akiket névtelen levélben támadtak

Minden más foci
2026.10.25. 11:25

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Berke Balázs újabb Európa-liga-mérkőzést vezet

Európa-liga
2026.10.20. 15:39

A legutóbbi Eb-döntő videobírója vezeti a Ferencváros Európa-liga-meccsét

Európa-liga
2026.10.20. 11:05