FTC–Újpest: Fel kell állnunk ebből a sz.rból – Litauszki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 07:14
A Ferencváros Davide Lanzafame góljával megnyerte az Újpest elleni derbit, közel 21 ezer néző előtt, hazai pályán, a labdarúgó NB I 9. fordulójának nagy rangadóján. A mérkőzés után Bőle Lukáccsal és Litauszki Róberttel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Az Újpest csapatkapitánya, Litauszki Róbert nem leplezte csalódottságát.

„Gyengébb mérkőzés volt, de mi még azt is alul tudtuk teljesíteni, amit az ellenfél játszott. Ennyivel jobb volt a Ferencváros, nem tettünk azért semmit, hogy gólt szerezzünk. Az elmúlt hetekhez képest ez egyenlő volt a nullával. Önkritikát kell gyakorolnunk és fel kell állnunk ebből a szarból.”

Elismerte, hogy a gólnál messze volt Davide Lanzafamétól, de szerinte mindenki többet várt a csapattól és saját magától is.

„Mindenki érezte, hogy ez nagyon kevés volt egy rangadóhoz mérten.”

Az első derbijén szereplő Bőle Lukács ennél küzdelmesebb meccsre számított.

„Sok helyzetünk volt, de nem sikerült belőlük gólt szereznünk. Nagyon jó volt a hangulat. Volt minden, olyan is, amit a szurkolóknak gondolom nem szabadott volna behozniuk, de nagyon tetszett és köszönöm nekik a szurkolást. Van amikor ez erőt ad. Amikor úgy érzed, hogy nem nagyon bírsz menni, de hallod, hogy robban a stadion és menni kell. Csak amiatt vagyok kicsit csalódott, hogy nem sikerült gólt szereznem, nagyon szerettem volna.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Ferencváros–Újpest 1–0 (Lanzafame 58.)
Budapest, Groupama Aréna, 20 675 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–6 +13 23
2. Budapest Honvéd 9 5 1 3 12–7 +5 16
3. MTK Budapest 9 4 2 3 13–15 –2 14
4. Paksi FC 9 3 4 2 12–10 +2 13
5. Debreceni VSC 9 3 4 2 12–11 +1 13
6. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15–7 +8 12
7. Mezőkövesd Zsóry FC 9 3 3 3 14–12 +2 12
8. Újpest FC 8 2 4 2 6–7 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 2 5 10–14 –4 8
10. Kisvárda 9 2 2 5 8–17 –9 8
11. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
12. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 11–19 –8 5

A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.

NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–0Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
1786
Haladás–Paks 1–2
Szombathely, Haladás StadionSolymosi Péter
2846
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1852
Debreceni VSC–Kisvárda 3–1
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor2826
FTC–Újpest FC 1–0
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
20 675
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00:Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv:M4 Sport)Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
7 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
9 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
13 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
15 órája

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
16 órája

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik