FTC: Bognár István visszatér Mezőkövesdre – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.22. 14:25
null
Bognár István visszatér Mezőkövesdre (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
Beigazolódtak a Nemzeti Sport Online értesülései: a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Bognár Istvánt a listavezető Ferencvárostól. A középpályás a szezon végéig kötelezte el magát a sereghajtóhoz.

 

„Könnyen ment a megegyezés, ugyanis kellemes emlékeim vannak a klubról – mondta új klubja honlapjának Bognár István. – Minden erőmmel azon leszek, hogy a csapatot segítsem a bennmaradásért folytatott harcban. Amikor elmentem, még nem volt kész a stadion, azóta ellenfélként jártam itt és nagyon tetszik ez a kis hangulatos ékszerdoboz. Remélem, sok örömöt tudok majd szerezni a lelkes mezőkövesdi közönségnek."

A 26 éves középpályás – aki az MTK-ban nevelkedett – két szezont (2012–2013, 2013–20114) töltött korábban Mezőkövesden: a klub színeiben összesen 55 tétmérkőzésen 11 gólt és 18 gólpasszt jegyzett. 2014 nyarán igazolt a DVTK-hoz, majd 2017 januárjában a Ferencvároshoz.

A sikeres diósgyőri időszak után a fővárosi együttesnél nem tudta megvetni a lábát a kezdőcsapatban: mindössze nyolc bajnokin és öt kupameccsen kapott szerepet, míg a jelenlegi szezonban az NB I-ben még egy percet sem töltött a pályán, s a Magyar Kupában is csak a Dunaharaszti elleni találkozót játszotta végig (két gólpasszt osztott ki).


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Roman Bezjak (szlovén, SV Darmstadt 98 – Németország), Sigér Dávid (Balmazújváros)
Távozók: Bognár István (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Csernik Kornél (Soroksár, kölcsönbe), Kundrák Norbert (Soroksár, kölcsönbe), Rui Pedro (portugál), Janek Sternberg (német)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (FTC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:57

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Szerződést hosszabbított kapusával az NB II-es Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.07. 08:48

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50
Ezek is érdekelhetik