Videoton: Nem csak kopasz edzőket alkalmazunk – Kovács

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 11:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán az újonnan kinevezett vezetőedző, Marko Nikolics bemutatása után nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. A szakvezető elmondta: nem igazak a szerb tréner fizetéséről szóló pletykák, ahogy az sem, hogy csak kopasz edzők jöhetnek szóba az ezüstérmesnél.

A szerb sajtóban hatalmas összeg jelent meg Marko Nikolics fizetésével kapcsolatban, de a híresztelésnek, mely szerint évi nyolcszázezer eurót keres nálunk, nincs semmi alapja. Mint ahogyan az sem elv Fehérváron, hogy csak kopasz edzőt alkalmazunk – mondta Kovács Zoltán. – A viccet félretéve: más csapatok örülnének a bajnoki ezüstnek, mi azonban csalódásként éltük meg. Ennek ellenére békében és barátságban váltunk el Henning Bergtől. Marko Nikolics volt az első számú jelöltünk, és az, hogy minket választott, jelzi, a Videoton sokaknak vonzó. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk, ám a végén úgyis csak az eredmények beszélnek."A szerb sajtóban hatalmas összeg jelent meg Marko Nikolics fizetésével kapcsolatban, de a híresztelésnek, mely szerint évi nyolcszázezer eurót keres nálunk, nincs semmi alapja. Mint ahogyan az sem elv Fehérváron, hogy csak kopasz edzőt alkalmazunk – mondta Kovács Zoltán. – A viccet félretéve: más csapatok örülnének a bajnoki ezüstnek, mi azonban csalódásként éltük meg. Ennek ellenére békében és barátságban váltunk el Henning Bergtől. Marko Nikolics volt az első számú jelöltünk, és az, hogy minket választott, jelzi, a Videoton sokaknak vonzó. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk, ám a végén úgyis csak az eredmények beszélnek."

A VIDEOTON NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: június 12–21., Ausztria

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Lorentz Márton (Soroksár, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Simon Ádám (Gyirmót, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Enisz Bardi (macedón, Újpest), Kire Risztevszki (macedón, Vasas) Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
9 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
21 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
Tegnap, 9:36

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik