Haladás: Akár idény közben is mondhatom: ennyi volt – Király

2016.09.12. 08:57
null
Király Gábor a Videoton elleni bajnokin, még a sérülése előtt (Fotó: Veres Viktor)
A hétvégén combsérülést szenvedő Király Gábor nem kapkodja el a visszatérést – a Haladás 107-szeres válogatott labdarúgója az idő múlásáról és a Feröer elleni 0–0-ról is beszélt a DIGI Sport hétfő reggeli műsorában.

 

„Nem fogom elkapkodni a visszatérést, rendesen kiheverem a sérülést. Most ha pihenek, kicsit fáj, ha elkezdek mozogni, csökken a fájdalom” – érzékeltette a pillanatnyi helyzetet Király Gábor, aki napi egy-két kezelésen vesz részt.

„Ez a sérülés is mutatja, az idő kezd lassan eljárni. Próbálom a maximumot nyújtani, de a testet nem lehet becsapni… Annak idején a Haladás vezetőivel abban állapodtunk meg, hogy akár idény közben is mondhatom: ennyi volt” – folytatta a kapus, egyértelművé téve ugyanakkor, hogy pillanatnyilag nem áll szándékában ilyesmit mondani.

„Gyűröm tovább, dolgozom tovább, méghozzá remek kapusközösségben, Rózsa Dániellel, Gyurján Mártonnal és Lévay Gergellyel nagyon jó közösséget alkotunk. Fontos, hogy biztos pontot jelentsünk a szakvezetők számára” – mondta a kapus.

Király a válogatottbeli visszavonulásáról elmondta: nem hozott elhamarkodott döntést, már az Európa-bajnokság előtt, a selejtezők idején is foglalkoztatta a gondolat, és bár voltak holtpontok a hosszú felkészülés során, sokáig a „na, ráteszek még egy lapáttal” válasszal átlendült rajtuk – és folytatta.

A múlt heti, 0–0-ra végződő feröeri vb-selejtező is szóba került. Király szerint kétségtelen, a támadójátékunkon van mit javítani, viszont pozitívum, hogy egy nehéz mérkőzésen nem kaptunk gólt.

„Gulácsi Péter nagyon jó teljesítményt nyújtott, nehéz labdákat is kellett hárítania. Peti jó közösségi ember, nemzetközi rutinnal rendelkező, intelligens kapus, aki jól irányítja a védelmet” – jellemezte egyik utódját Király, aki kérdésre válaszolva kifejtette: nem kíván állást foglalni abban a kérdésben, ki legyen a jövőben a válogatott első számú kapusa.

Biztos benne, bárkit jelöl a kapitány a posztra, „az fel van készülve a feladatra”.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik