Videoton: „Üzenete is van” – hosszabbított a 19 éves támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.04. 19:01
A Videoton FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította szerződését a klub saját nevelésű támadója, Sejben Viktor.

A 19 esztendős csatár gyerekkorától a Videoton játékosa, az U15-ösöknél és az U18-asoknál is gólkirály volt, 2015 augusztusában lépett először pályára az NB I-ben. Eddig nyolc élvonalbeli bajnokin egy gólt szerzett.

„Nagyon örülök, hogy a klub számol velem, szeretném meghálálni a bizalmat. A célom továbbra is az, hogy minél többször lehetőséget kapjak, és idővel alapemberré váljak a csapatban. Az, hogy a klub saját nevelésű játékosa vagyok, még nagyobb motivációt jelent számomra minden egyes edzésen és meccsen, hiszen nagyon kötődöm a Vidihez. Az én történetem talán jó példaként állhat azok előtt a fiatal játékosok előtt, akik ma még valamelyik utánpótláscsapatban fociznak” – idézi a vidi.hu Sejben Viktort.

„Üzenete is van Sejben Viktor szerződéshosszabbításának, érkezésem óta fontosnak tartom azt, hogy a klub értékeit kortól függetlenül megtartsuk. Külön öröm számomra, hogy ezúttal is egy sajátnevelésű játékossal tudtunk megegyezni a folytatásról. Sejbi egy nagyon tehetséges labdarúgó, akire még rengeteg komoly munka vár, hogy meghatározó játékossá nőhesse ki magát a Vidiben” – így Kovács Zoltán sportigazgató.

Legfrissebb hírek

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik