FTC: Kubatov szerint leszámoltak az ultrák uralmával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.28. 19:28
Kubatov Gábor szerint a Ferencváros a szigorú biztonsági intézkedéseivel – amelyeket annak ellenére fenntartott, hogy az elnököt és családtagjait is fenyegették miattuk – elérte, hogy véget ért az ultrák uralma a futballpályáján, és már nyugodtan elvihetik a szülők a gyerekeiket az FTC hazai meccseire.

„Olvastam egy felmérést, amelyből kiderül, hogy az NB I-ben, ahol éveken keresztül messze a legnagyobb büntetést kaptuk, idén ősszel az egyik legkevesebbet fizettünk. És bár ez az öt-tíz-tizenöt millió forint is hiányzik, ha feleslegesen dobjuk ki az ablakon, sokkal fontosabb, hogy szerintem ez a jövő útja – mondta Kubatov Gábor a Demokratának adott interjújában. – Amikor legutóbb, 2004-ben bajnokok lettünk, hatezer-hatszáz volt az átlagos nézőszám a meccseinken. Most nyolcezer-kétszáz. És ez egyre nőni fog, ha a csapat hasonlóan sikeres lesz, s az emberek elhiszik, itt nincsenek balhék, biztonságban érzik magukat és csökken a trágárság. Az egyik legfontosabb, hogy az édesanyák elhiggyék, a meccsre vágyó gyerekeket ki lehet hozni a Groupama Arénába."Demokratának adott interjújában. – Amikor legutóbb, 2004-ben bajnokok lettünk, hatezer-hatszáz volt az átlagos nézőszám a meccseinken. Most nyolcezer-kétszáz. És ez egyre nőni fog, ha a csapat hasonlóan sikeres lesz, s az emberek elhiszik, itt nincsenek balhék, biztonságban érzik magukat és csökken a trágárság. Az egyik legfontosabb, hogy az édesanyák elhiggyék, a meccsre vágyó gyerekeket ki lehet hozni a Groupama Arénába."

„Másfél évtizedig ultra uralom volt, a szurkolók kemény magja diktált, most ez megváltozott. Az eddig önként kint maradók is bejöhetnek, ha elfogadják a szabályokat, elfogadják azt, hogy a tetteiért mindenki személyes felelősséggel tartozik. Lehet fenyegetni személyesen engem, a feleségem, a gyermekeimet, ahogy ez már többször megtörtént, de mivel hiszek a céljaink helyességében, így ezekben az alapkérdésekben nem fogok engedni" – szögezte le a politikus-sportvezető.

Kubatov elmondta, elégedett azzal, ahogy a Ferencváros mint futballklub és sportegyesület fejlődik.

„Sokat jelent, hogy a futballisták világszínvonalú stadionban léphetnek pályára, s legalább ennyit, hogy a 16 hektáros edzőközpontunk is folyamatosan szépül, fejlődik. Hiszen utóbbiban nem csupán a profi futballisták készülnek, hanem összesen mintegy háromezer gyermek sportol. A futballisták fejlődése szemmel látható: kupagyőzelmek, domináns játék, több, mint egyéves veretlenség a bajnokságban, s másfél év vereség nélkül a Groupama Arénában. A Thomas Doll vezette szakmai stáb tehát kiváló munkát végez, s reményeim szerint még sokáig folytathatják a csapatnál" – mondta az FTC elnöke.

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
7 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
8 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik