FTC: Olaszország helyett Fradi – hazatér a fiatal légiós

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 18:50
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Patik Márton visszatér a Ferencvároshoz. A Red Bull Salzburgtól távozó korosztályos válogatott védő iránt az NB II-ből és Olaszországból is érdeklődtek, de ő a zöld-fehéreket választotta.

Patik csaknem másfél éve hagyta el az FTC-t, hogy a Salzburg akadémiáján folytassa pályafutását. A 17 éves labdarúgó első szezonjában az U16-osoknál játszott, ebben az idényben az egy évvel idősebbeknél, az U18-asoknál, és ott is rendszeres játéklehetőséget kapott.

A nyáron azonban – mint arról beszámoltunk – a távozás mellett döntött, és több ajánlat közül is válogathatott. A Nemzeti Sport Online információi szerint Patik a múlt héten Olaszországban járt, ahol két neves klubbal is tárgyalt, míg az NB II-ből a Siófok és az újonc Budaörs is érdeklődött iránta, ám ő a Fradiban szerette volna folytatni a pályafutását.

Patik a Ferencváros U19-es csapatában kezdi meg a szezont, de a szakmai stáb célja, hogy minél hamarabb lehetőséget kapjon a Lipcsei Péter által irányított NB III-as együttesben.

Legfrissebb hírek

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
16 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
19 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
20 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58
Ezek is érdekelhetik