MTK: felépült a fürdőben kéztörést szenvedő fiatal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 12:50
Felépült sérülését követően Abu Attila, az MTK 22 éves kapusa, aki a Pécs elleni Ligakupa-találkozón már a kispadon kapott helyet – tudatta a klub hivatalos honlapja. Mint arról már beszámoltunk, a fiatal labdarúgó kézfejében még januárban tört el egy csont, miután elcsúszott a fürdőszobában.

„Készen állok, nem fáj semmim. A törés után viszonylag hamar kaptam könnyített gipszet, így Sipos Péter gyógytornásszal négy héten át keményen edzettünk lábra. Miután levették a gipszet, még másfél hét torna jött, majd Józsa Miki bá’ vett át, először külön foglalkozott velem, aztán már beszállhattam a közös edzésbe is. Nagyjából hat hétig tartott, amíg felépültem” – mondta Abu Attila az mtkbudapest.hu-nak. A fiatal kapus érthetően nem volt boldog attól, hogy sérülése miatt lemaradt az edzőtáborról, illetve a kölcsönszerződésekről is.

„Szomorú voltam, hogy nem lehettem ott, de örülök, hogy sikeres volt az egy hét, és ezt a bajnoki eredmények is megerősítik. Januárban voltak ajánlataim, mehettem volna kölcsönbe, ám megsérültem. Csak arra tudok koncentrálni, hogy minél jobban formába lendüljek, felhozzam magam kondicionálisan és játékban. Edzéseken mindent megteszek, és ha lehetőséget kapok, akkor azzal, azokkal próbálok élni. Jogos, hogy Józsi bácsi a Ligakupában Frédit (Groppioni) védeti, hiszen neki is játékban kell lennie, felkészülve arra az esetre, ha Hegével történik valami. Nehéz fél évem lesz, de fejlődni szeretnék, aztán majd meglátjuk...”Abu Attila az mtkbudapest.hu-nak. A fiatal kapus érthetően nem volt boldog attól, hogy sérülése miatt lemaradt az edzőtáborról, illetve a kölcsönszerződésekről is.

„Szomorú voltam, hogy nem lehettem ott, de örülök, hogy sikeres volt az egy hét, és ezt a bajnoki eredmények is megerősítik. Januárban voltak ajánlataim, mehettem volna kölcsönbe, ám megsérültem. Csak arra tudok koncentrálni, hogy minél jobban formába lendüljek, felhozzam magam kondicionálisan és játékban. Edzéseken mindent megteszek, és ha lehetőséget kapok, akkor azzal, azokkal próbálok élni. Jogos, hogy Józsi bácsi a Ligakupában Frédit (Groppioni) védeti, hiszen neki is játékban kell lennie, felkészülve arra az esetre, ha Hegével történik valami. Nehéz fél évem lesz, de fejlődni szeretnék, aztán majd meglátjuk...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik