Haladás: Rocchi jó esetben szombaton ismét edzésbe állhat

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 08:47
Mint ismeretes, múlt héten az egyik edzésen megsérült a Haladás olasz csatára, Tommaso Rocchi, akinek a Diósgyőr elleni szombati hazai bajnokit biztosan ki kell hagynia.

Optimális esetben szombaton már elkezdheti az edzéseket Tommaso Rocchi, a Haladás részleges bokaszalag-szakadást szenvedő csatára. A labdarúgó a szerdai edzésen sérült meg, rajta kívül az Achilles-ín-szakadást szenvedő Katona Máté sem egészséges, valamint a csapat utolsó, Spartak Trnava elleni edzőmeccsén gólt szerző Németh Márió sincs még százszázalékos állapotban.

„Sajnos februárban begyulladt a torkom, öt napig enni sem tudtam – mondta Németh Márió. – Hetvenegy kiló a versenysúlyom, de hétvégén még mindig csak hatvannyolc voltam. Kicsit le is gyengültem, igyekszem folyamatosan visszaszedni a kilókat és erőnlétileg is utolérni a többieket. A hét folyamán a frissítésen és a Diósgyőr elemzésén lesz a hangsúly, sikeresen akarjuk kezdeni a tavaszi idényt.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik