PMFC: Ha tudnám, mi lesz, lottómilliomos lennék - Jarni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.06. 08:16
Robert Jarni, a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC vezetőedzője csapata hivatalos honlapján elmondta, nem ijed meg a Puskás Akadémiától, hiszen a felcsútiak sem szárnyalnak a bajnokságban.

„Nagy változásra nem kell számítani, az MTK elleni összeállításunkhoz képest csupán pár poszton lehet változás. Nehezen ijedek meg bárkitől is, sok mindent láttam, tapasztaltam, és azt kell mondjam, ellenfelünk sem szárnyal a bajnokságban. Ezt elmondtam a játékosaimnak is, valamint hogy a pályára lépéskor a győzni akarást szeretném látni az arcukon. Nem szeretek visszanézni a múltba, mégis, a legutóbbi bajnoki találkozónkon nyújtott játékunkkal elégedett voltam. Ez volt az a meccs, amelyen bebizonyították a futballisták, hogy nem felejtettek el játszani. A korábbi dolgokat lezártuk, az már csak történelem. Szombaton győzelmet várok az együttestől; hogy sikerülni fog-e, azt meglátjuk. Ha előre tudnám, akkor már lottómilliomos lennék” – mondta Jarni a pmfc.hu-nak.Jarni a pmfc.hu-nak.

A tabella 15. helyén álló pécsiek szombaton 16 órakor lépnek pályára a 9. Puskás Akadémia ellen az NB I 17. fordulójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik