NB I: Imádom a munkámat, de ez nehéz lesz… - Mátyus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.24. 21:21
A labdarúgó NB I tizenkettedik fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest odahaza nagy izgalmak árán 3–2-re legyőzte a Nyíregyházát. A találkozó után mindkét vezetőedző megszólalt.

„Már a kezdés előtt elmondtam a srácoknak, hogy egy pillanatra sem szabad megállni, küzdeni kell minden centiméterért – ezt meg is tettük, de ennél sokkal több volt ebben a meccsben. A második félidőben remekül futballoztunk, a végén több nagy lehetőségünk volt, de férfiasan bevallom, az Újpest jobban játszott, és talán meg is érdemelte a győzelmet. Tudom, ez nem mentség, de én csak kedden érkeztem a városba, három edzésem volt összesen. Imádom a munkámat, de ez nehéz lesz..." – értékelt a Duna Tv kamerái előtt a Nyíregyháza most debütáló vezetőedzője, Mátyus János. Mátyus János.

„Az újonc ellen mindenki három ponttal számol, pont ezért lesznek igazán nehezek ezek a találkozók. A második gól után megnyugodtunk, jól játszottak a fiúk, és bár a védők több hibát is elkövettek, összességében kijelenthetjük, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot" – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

ÚJPEST–NYÍREGYHÁZA 3–2 (Simon 12., Bardhi 27., Sztaniszavljevics 83., ill. Pekár 42., Molnár M. 88.)

Legfrissebb hírek

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Mátyus János bizonyítaná, hogy magyar szakember is megállja a helyét külföldön

Légiósok
2026.01.12. 13:05

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Temesvári Attila: A helyzet nehéz, de nem reménytelen…

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 07:14

Bódog Tamás: Jó érzéssel gondolok a miskolci hónapokra

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 09:03

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 13:04

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10
Ezek is érdekelhetik