NB I: Túlságosan tiszteltük a DVSC-t, a passzolás sem ment - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 00:15
A Diósgyőri VTK 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a DVSC-Tevával a labdarúgó NB I 6. fordulójának záró mérkőzésén. A két vezetőedző a Sport Televíziónak értékelte a találkozót.

„Nagy taktikai csata volt, a Debrecen az első félidőben mindet területet nagyon jól lezárt. Mi is, de egy hibánkból betaláltak a vendégek. Nekik sem és nekünk sem volt helyzetünk addig. A második félidőben változtattunk, voltak lehetőségeink, közel jártunk a győzelemhez. Azonban reális a döntetlen, ezt kell most megbecsülni. Az első félórában több olyan játékosunk is volt, aki túlságosan is tisztelte a debrecenieket. Feszültek voltak, ezért hármat sem tudtunk passzolni, de ahogy haladtunk a meccsben, úgy javult a játékuk. Nem szabad elfelejteni, hogy kiscsapatokból jöttek a játékosok, akik nem szoktak hozzá, hogy ilyen nagyszámú közönség előtt játszanak, ez valahol várható volt. Ma két pontot elvettünk a Debrecentől, jó úton járunk” – értékelte a mérkőzést Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a Sport Televíziónak.Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a Sport Televíziónak.

„A csütörtöki mérkőzés után is kifejezetten jól futballoztak a fiúk. Az ilyen kiállításra nem tudok mit mondani, a másik oldalon is volt kezezés, azt észre sem vették. A mérkőzés végén magassági fölényben volt a DVTK, próbáltunk volna magas játékost becserélni, de Griffiths csak betalált. A szerencsének is mellénk kell, hogy álljon, de annak van szerencséje, aki tesz érte. Ezek szerint többet kell tennünk érte. Jókor fog jönni a válogatott mérkőzés miatt szünet” – mondta a DVSC-Teva mestere, Kondás Elemér.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:59

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

A Diósgyőr kétgólos előnyben is volt, mégis a Debrecen nyerte meg a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 14:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41
Ezek is érdekelhetik