NB I: Megnéztem volna 11 a 11 ellen - Vierchowod

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 22:21
Horváth Ferenc, a Győri ETO FC vezetőedzője a tavalyi ETO-t látta viszont a Bp. Honvéd elleni bajnokin (3–1), míg Pietro Vierchowod, a kispestiek trénere szívesen megnézte volna egyenlő létszámban a csapatokat a meccs hajrájában.

„Az első félidőben is jól játszottunk, de nagyon nehéz volt megoldani a Honvéd három gyors csatáros játékát. Priskin érkezésével mi is más felállásban játszottunk a korábbiakhoz képest. Értékes győzelmet arattunk, masszív csapat ellen nyertünk, a második félidőben sok hibára kényszerítettük őket. Ezen az estén azt az ETO-t láttam, amelyet tavaly is" – idézi a Kisalföld Horváth Ferencet.

„Kemény mérkőzés volt, szívesen megnéztem volna, ha tizenegy a tizenegy ellen játszottunk volna. Addig egyenrangúak voltunk, utána emberelőnyben jobban játszott az ETO" – vélekedett Vierchowod. A Honvéd a 73. percben került emberhátrányba, még 1–1-nél, a győriek pedig a következő percekben kétszer is betaláltak.a Kisalföld Horváth Ferencet.

„Kemény mérkőzés volt, szívesen megnéztem volna, ha tizenegy a tizenegy ellen játszottunk volna. Addig egyenrangúak voltunk, utána emberelőnyben jobban játszott az ETO" – vélekedett Vierchowod. A Honvéd a 73. percben került emberhátrányba, még 1–1-nél, a győriek pedig a következő percekben kétszer is betaláltak.

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
13 órája

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:58

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik