Priskin góllal és győztesen tért vissza Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 18:29
null
Priskin nyitotta a gólok sorát az ETO Parkban (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I. 2. fordulójában a vereséggel kezdő Győr a győzelemmel rajtoló Honvédot fogadta. Az első félidő jó iramú, kiegyenlített volt, a másodikban azonban az ETO rákényszerítette akaratát a Honvédra, és az Alcibiade kiállítása után tíz emberre fogyatkozott vendégek már nem tudták megakadályozni a hazaiak győzelmét – a győriek 3–1-re győztek.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, gyakran forogtak veszélyben a kapuk, Holender, Vécsei majd Rudolf is gólt lőhetett volna gyors egymásutánban.

Ezek a helyzetek ekkor még kimaradtak, de a 19. percben már nem. Völgyi Dániel ívelt be egy szabadrúgást a Honvéd tizenhatosán belülre, ahol Priskin emelkedett a legmagasabbra, remekül fejelt, és a labda a bal kapufa segítségével pattant a kapuba. 1–0

A gól felpaprikázta a Honvédot, és a 27. percben össze is jött az egyenlítés. Alcibiade ívelt középre, Youla emelkedett remekül hét méterre a kaputól, és a léc alá fejelt. Apró szépséghiba, hogy néhány centivel lesről, de a bíró megadta. 1–1

Nagyjából a harmincadik percig tartott a pörgés, utána visszavettek a csapatok az addigi iramból. Az utolsó néhány percet aztán megint megnyomták, Rudolf és Priskin is gólt szerezhetett volna, de maradt a félidőben a döntetlen állás.

A második félidőben visszaesett a Honvéd, elsősorban a Győr támadott, és igyekezett rákényszeríteni az akaratát a Honvédra. Sokáig ez csak mezőnyfölényben nyilvánult meg, de a vendégek egyre jobban beszorultak, szabálytalanságokkal tartották a döntetlent.

Aztán a 73. percben Alcibiade nem egészen odaillő módon vitatkozott a bíróval, ezért kiállították. Tíz emberrel pedig a kispestiek már nem tudtak kellő ellenállást kifejteni, ráadásul a 76. percben Rudolf belőtte az ellene történt szabálytalanságért megítélt, jogos büntetőt 2–1. A hazaiak nem álltak le, ennek lett az eredménye, hogy a 79. percben növelte előnyét az ETO. Rudolf indította a jobb szélen Vargát, aki 5 méterről középre játszott, ahol érkezett Pátkai, aki 6 méterről, kapásból a hálóba lőtt. 3–1

A hátralévő időben még rúghatott volna egy-két gólt a Győr, de Kemenes tartotta a frontot, maradt a 3–1. Az ETO megérdemelten nyert, mert a második félidőben egyértelműen jobban játszott ellenfelénél.

LABDARÚGÓ NB I
2. forduló
GYŐRI ETO FC–BUDAPEST HONVÉD 3–1
(Priskin 19., Rudolf 76. – 11-esből, Pátkai 79., ill. Youla 27.)
Győr, V: Németh Á.
JEGYZŐKÖNYV

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 2 2 6–0 +6 6
2. MVM Paks 2 2 5–0 +5 6
MTK Budapest 2 2 5–0 +5 6
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–2 +1 4
5. Újpest FC 2 1 1 2–1 +1 4
6. Budapest Honvéd 2 1 1 4–3 +1 3
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 3–2 +1 3
8. Győri ETO FC 2 1 1 3–3 0 3
9. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–1 0 3
10. Lombard Pápa FC 2 1 1 1–3 –2 3
11. Puskás Akadémia FC 2 1 1 3–4 –1 1
12. DVSC-Teva 2 1 1 1–2 –1 1
13. Nyíregyháza Spartacus FC 2 1 1 1–4 –3 1
14. Pécsi MFC 2 1 1 2–6 –4 1
15. Kecskeméti TE 2 2 1–4 –3 0
16. Dunaújváros PASE 2 2 0–6 –6 0
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros 1–0
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd 3–1
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1
Vad II István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik