NS: az NB I-es edző ígéri, olyan lesz, mint Szűz Mária - péntek

Vágólapra másolva!
2014.06.05. 23:02
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Labdarúgó­-válogatottunk tagjai ezúttal megértően reagáltak a közönségtől érkező kritikákra, hiszen szó sincs sértődésről, ellenben Dzsudzsáktól Stieberig egyaránt érzik, hogy ennél lényegesen több kell. A Lazio albán légiósa, Lorik Cana szerint nem voltunk elég bátrak, Pintér Attila szövetségi kapitány ugyanakkor a közelmúlt utánpótlásképzésében véli felfedezni a mai bajok okát.
Labdarúgó­-válogatottunk tagjai ezúttal megértően reagáltak a közönségtől érkező kritikákra, hiszen szó sincs sértődésről, ellenben Dzsudzsáktól Stieberig egyaránt érzik, hogy ennél lényegesen több kell. A Lazio albán légiósa, Lorik Cana szerint nem voltunk elég bátrak, Pintér Attila szövetségi kapitány ugyanakkor a közelmúlt utánpótlásképzésében véli felfedezni a mai bajok okát.

• Megnyugodhatnak Diósgyőrben, hiszen Tomiszlav Szivics féléves eltiltását egy évre felfüggesztette az MLSZ illetékes testülete. A bunyevác tréner így nemcsak az Európa­-ligában, de az NB I­-ben is leülhet a kispadra, és ha jól viselkedik, ez így marad az idény végéig. Szivics mindenesetre azt ígéri, mostantól olyan lesz, mint Szűz Mária...

Véber György az állástalan edzők nyugalmával várja a nyarat, ám eldöntötte, hogy nem lesz örökké ilyen nyugodt – amint azt Pietsch Tibornak elmesélte: ha augusztusig nem kap ajánlatot, felhagy az edzői pályával.

• Egy éve ilyenkor éppen befejezte az NB II­-es szezont, a Haladásba szerződött, szerdán már a válogatottban is bemutatkozott Albánia ellen, csütörtökön pedig – a hírek szerint 300 ezer euróért – aláírta hároméves szerződését a Ferencvároshoz Bosnjak Predrag balhátvéd.

• 4. részéhez érkezett a debreceni futballt boncolgató sorozatunk: ezúttal a pénzügyeket járta körül Voleszák Gábor és Bereczky Attila. Ebből egyebek mellett kiderül az is, hogy egyfelől ideje lenne újra nagyot villantani valamelyik európai kupában, másrészt az új Nagyerdei Stadionban is jelentős bevételi források rejteznek.

• Forr a víz a festői Maty­-éren – ezúttal a férfi kajak négyesek Eb­ és vb­ válogatóján. Ahol Fábián Lászlóné egyik kvartettje (a Kucsera Gábor által fémjelzett, elvben esélytelenebb) legyőzte a másikat, az olimpiai ezüstérmes Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman négyest.

Legfrissebb hírek

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

A csönd tisztelete – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.16. 23:16

Mezey-mestermunka Cardiffban

Népsport
2025.10.16. 10:00

Szalai Attila: Ha kell, vért izzadunk, ez jellemez minket; Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

E-újság
2025.10.15. 23:55
Ezek is érdekelhetik