A Fradi csak tapogatózott, a Mersin mindenáron Futácsot akarta

2014.06.16. 10:34
null
Futács Márkó diósgyőri remeklése törökországi szerződést ért (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Tegnap már beszámoltunk Futács Márkó törökországi szerződésének hátteréről, a Nemzeti Sport hétfői számában pedig egy hosszabb interjúban is beszél arról, hogy miért a Mersin Idmanyurdunál folytatja. A csatár megerősítette az NSO korábbi értesülését, mely szerint az angol Leicesternél a csapat élvonalba jutásával automatikusan megemelkedett volna a fizetése, ezért sikerült megegyeznie a vezetőkkel, a klub is jól járt a távozásával.

 

– Gyakorolja új csapata nevét?
– Nem, de kétségtelen, nem egyszerű kiejteni, ezért maradjunk is a Mersinben, a második felét egyelőre inkább hagyjuk... – mosolygott a 24 esztendős, háromszoros válogatott csatár, Futács Márkó, aki pénteken két évre szóló szerződést írt alá a török második ligából feljutó Mersin Idmanyurduhoz, miután az elmúlt szezonban a Diósgyőri VTK-ban kilenc gólt szerzett.

Leicester: Futács Márkó ingyen kerül a török klubho

– Szóval mi döntött a Mersin mellett?
– A török együttes mindenáron meg akart szerezni. Több, legalább négy-öt bajnokin és a legutóbbi két válogatott mérkőzésen, az albánok és a kazahok ellen is láttak, vagyis biztosra mentek, nem vakon igazoltak le. Senkit sem szeretnék megbántani, de a török élvonal előrelépést jelent az NB I után, s az sem titok, hogy a Mersin jó pénzügyi feltételeket biztosít.

– A Videoton és a Győri ETO érdeklődéséről is lehetett hallani, de leginkább a Ferencváros nevét emlegették következő állomáshelyeként.
– Semmi konkrétum nem volt, még a Ferencváros esetében sem. Amikor kérdezgették tőlem, hogy „na, mi a helyzet a Fradival?", csak annyit tudtam mondani, hogy én is csak hallom innen-onnan, hogy szeretnének megszerezni, de tudtommal csak tapogatózó jellegű érdeklődésről volt szó. Épp ezért nem fáj annyira, hogy el kellett igazolnom itthonról. Nem is volt kérdés, hogy a Mersinhez szerződök – gyönyörű, egymilliós város, csodás stadionnal.

– Vérmes reményekkel?
– Jó kérdés... Ahogy hallottam, még szeretne igazolni a klub, utána nyilván tisztul a kép, mire leszünk képesek.

A magyar átigazolási piac legfrissebb híreit itt olvashatja!
Az NB I-es csapatok átigazolásait csapatonkénti bontásban itt böngészheti!

– Nem bánja, hogy nem hívta vissza a Leicester City, amely kölcsönadta a Diósgyőrnek? Az angol első osztályba feljutó klubbal még egy évig élt a szerződése, amelyet felbontottak.
– Persze, ki ne szeretne a Premier League-ben futballozni, de ennek nem volt realitása. A Leicteser Citynél nem bíztak bennem, ezért nem is éreztem jól magam. Rossz szájízzel jöttem el onnan, nem úgy, mint mondjuk Portsmouthból vagy most Diósgyőrből. Miután feljutott a City, benne volt a szerződésemben, hogy automatikusan emelkedik a fizetésem – annak ellenére, hogy a szezonban Diósgyőrben futballoztam. Mindkét félnek az volt a legjobb, ha elválunk egymástól, s ez meg is történt, mégpedig rendkívül korrekt módon. Ahogy hallottam, ez a hozzáállás Magyarországon nem mindenhol dívik...

FUTÁCS MÁRKÓ A NEMZETI SPORTNAK ADOTT INTERJÚBAN RÉSZLETESEN BESZÉL A DIÓSGYŐRI SZEZONJÁRÓL ÉS KITÉR A VÁLOGATOTTRA IS.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bori Gábor (MVM-Paks)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus?), Augusto Batioja (ecuadori, ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gohér Gergő (?), Zoran Kosztics (szerb, ?), Ivan Rados (horvát, ?), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd), Nagy I Gábor (Haladás), Németh Márió (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15