Kaposvár: rendkívüli közgyűlés után, Dér Tamás az új elnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 23:53
A Kaposvári Rákóczi rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen megválasztották a klub új elnökét: a továbbiakban a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója, a városi sportbizottság elnöke, Dér Tamás tölti be ezt a pozíciót. Számolt be a történtekről az NB I-től búcsúzó klub honlapja, a rakoczifc.hu.

Miután lemondott posztjáról a Kaposvári Rákóczi FC elnöksége, szerdán délután egyebek mellett ez is indokolttá tette a rendkívüli közgyűlést. A megjelentek az egyetlen jelöltnek, Dér Tamásnak szavaztak bizalmat, így a továbbiakban a kaposvári politikus-sportvezető tölti be az egyesület elnöki pozícióját.

Az alelnök továbbra is Hájos László, a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese marad. Az elnökségben Illés János, Agócs Attila, Kárpáti Zoltán és Kántor Miklós kapott még helyet. A csapatot működtető kft. ügyvezetője továbbra is Illés János lesz.

A közgyűlésen arról is szó esett, hogy a stadionrekonstrukciós program keretében minden ülőhely fölé tető kerül a jövőben, valamint a mostani állóhelyekre székeket szerelnek majd fel. Ezen kívül a klubépület helyiségei is megújulhatnak.

Legfrissebb hírek

Egy év után távozott a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.01.08. 16:40

Az egyik biztonsági őr okozhatta a szurkoló koponyacsonttörését az NB III-as rangadón

Labdarúgó NB II
2024.11.14. 20:52

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB III: Kaposváron gálázott az Iváncsa, hétgólos meccsen nyert a III. Kerület

Labdarúgó NB II
2024.08.28. 21:15

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32
Ezek is érdekelhetik