Magyar Kupa: a KTE 11-esekkel búcsúztatta a PAFC-ot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.22. 16:13
A labdarúgó Magyar Kupa 16 közé jutásért rendezett fordulójának első mérkőzésén a KTE-Phoenix Mecano gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel búcsúztatta az újonc Puskás Akadémiát a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

Mindössze néhány „eltévedt” néző előtt zajlott a Puskás Akadémia–Kecskemét meccs, amelynek első félidejében a hazaiak többet veszélyeztettek, de mindkét csapatból hiányzott az átütőerő. A második félidő óriási PAFC-helyzettel indult, Farkas András eladott labdája után Lencse László előtt adódott egy nagy lehetőség, ám Antal Botond nagyot védett. A folytatásban is inkább a hazaiak értek többször a kapu elé, de a gólszerzés nem jött össze a rendes játékidőben.

A hosszabbításban mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, a vendégek Balázs Zsolt révén szerezhették volna meg a vezetést, ám Tamás Márkról lepattant a labda. Az utolsó előtti percben Pekár László is eldönthette volna a továbbjutást, ám Lubos Hajdúch hárítani tudott.

A tizenegyesrúgásoknál a második párban Haraszti Zsolt hibázott, ám az ötödik párban Vladan Szavics is rontott, fölé lőtt. Ha Tischler Patrik belövi a labdát, folytatódik az „orosz rulett”, ám a támadó labdája kipattant a lécről. A Puskás Akadémiának több helyzete volt összességében, ám a KTE tizenegyesekkel kiejtette az újoncot.

MAGYAR KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Puskás Akadémia–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–0 – tizenegyesekkel 3–4

Székesfehérvár, 80 néző. Vezette: Oláh G. (Erős, Szalai)
PUSKÁS AKADÉMIA: Hajdúch – Margitics, Szekeres A., Tamás, Farkas N. – U. Nikolics, Fabio – Haraszti, Zsolnai (Tischler, a szünetben), Bertus (Czvitkovics, a szünetben) – Lencse (Polonkai, 74.)
KECSKEMÉT: Antal – Vukaszovics, Gyagya, Karan, Farkas A. – Patvaros, Ebala (Nagy P., 59., Pekár, 94.) – Leo (Balázs Zs., 74.), Szavics, Gréczi – Pato
MESTERMÉRLEG
Benczés Miklós: –
Sok lehetőséget elpuskáztunk, eldönthettük volna a mérkőzést akár a rendes játékidőben, akár a hosszabbításban is. A játékunkkal nem volt gond, mert sok helyzetet ki tudtunk alakítani. Nem született gól, és a büntetőpárbajból nem mi jöttünk ki jól. Reméljük, hogy ez a túlórázás nem vett ki annyit a csapatból, hogy a Győr ellen ne tudjunk eredményesek lenni.
Bekő Balázs: – Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. A korai kezdés, valamint az egész miliő, amely körülvette a találkozót, rettentően rányomta a bélyegét a játékra. Nem tudom, mikor láttam ilyen hangulattalan meccset, bár nem lehet csak erre fogni. Mindkét csapat sok hibával játszott, és mind a két csapat megnyerhette volna a meccset, a tizenegyespárbajban pedig egy kicsi szerencsénk volt.

 

 

Legfrissebb hírek

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
7 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
18 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Beke Péter duplázott, a KTE magabiztosan verte meg a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:44

Népsport: A Magyar Kupa méltatlan hányattatásai

Népsport
2026.03.28. 15:42

NB II-es felkészülés: a Szeged a Kécskét, a Kövesd a Békéscsabát, a Kecskemét a Soroksárt verte meg

Labdarúgó NB II
2026.03.27. 22:48

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 19:00

Meg sem állt hat gólig a Csákvár, kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
2026.03.22. 16:52
Ezek is érdekelhetik