ETO: „Ne temessenek minket, még megvédhetjük címünket"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 12:51
Szasa Sztevanovics, a Győri ETO 39 esztendős kapusa úgy véli, hiába áll csapata csupán a hetedik helyen a labdarúgó NB I-ben, és hiába jelentős, kilencpontos a lemaradása az éllovas Videotontól, még megvédheti bajnoki címét.

„Ne temessenek minket – mondta a rutinos kapus a Nemzeti Sportnak. – Még csak kilenc forduló telt el, amondó vagyok, ha a dobogóról várhatjuk a tavaszt, a címünket is megvédhetjük. Sorsolásunk a következő hetekben – papíron – már kedvezőbb, de ez semmit sem jelent, hiszen a Kecskemét is mögöttünk jár, a múlt héten mégis megvert minket egy nullára."

S hogy miért az eddigi sok pontvesztés? Sztevanovics szerint az a kicsi plusz, ami az előző szezonban a győri oldalon állt, ebben a bajnokságban „rendre átpártol a másikra".

„Ne felejtsük el, a futballban a szerencse is óriási szerepet játszik, emlékezzük csak, milyen fontos, az aranyérem megszerzéséhez elengedhetetlen pontokat gyűjtöttünk a kilencvenedik percen is túl. Ez bizony szerencse volt. Érdekes, hiszen szinte ugyanaz a keret, mint amikor az első helyen végeztünk az NB I-ben, sőt a jelenlegi talán erősebb is."

A győrieknél jelenleg Lubos Kamenár az első számú kapus, Sztevanovics fő feladata manapság az, hogy segítsen neki.

„Nagyszerű labdarúgó, jó kapusnak tartom. Úgy volt, nyáron abbahagyom a futballt, végül maradtam, és segítem Lubos Kamenár, illetve Nagy Gergely munkáját. Nem tudom, mikor akasztom szögre a csukámat és a kesztyűmet. Nem is ez a fontos, hanem hogy szombaton nyerjünk a Pápa ellen."

NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks (Tv: Sport1)
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa (Tv: M1)
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: Sport1)
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)
Október 6., vasárnap
16.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M1)

18.30
Videoton–Újpest (Tv: Sport2)
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik