Lázok akár már a nyáron klubot válthat - külföldre menne

Vágólapra másolva!
2013.07.16. 09:46
null
Nem könnyű megállítani Lázok Jánost (jobbra) (Fotó: Mirkó István)
Kútba esett Lázok János győri szerződtetése, hiába edzett a kétszeres válogatott támadó a magyar bajnok ETO-val – sőt, felkészülési mérkőzésen pályára is lépett. A Pakssal szerződésben álló Lázok továbbra is szeretne bajnoki címért küzdeni – vagy akár ismét külföldre szerződni, már a nyáron. A támadó a 2011–2012-es idényben a német második ligás Duisburgot járta meg.

„Ha jól tudom, a paksiak Dudás Ádámot kérték értem cserébe, csakhogy róla időközben kiderült, hogy műteni kell, aligha lesz egy-két napon belül százszázalékos állapotban. Nekem már régen sikerült megegyeznem az ETO vezetőivel, már csak a két klubnak kellett volna megállapodnia egymással. Nem sikerült... Nem rajtam múlott, így még csak magamat sem okolhatom, de úgy látszik, a pályafutásom már csak ilyen nehézkesen alakul. Ott volt korábban a debreceni lehetőség, szóba kerültem a Ferencvárosnál, most a Győr, a célegyenesben mindig megbukott az üzlet. Egyelőre Pakson készülök, aztán meglátjuk. Kérdés, lesz-e lehetőségem külföldre szerződni” – mondta a győri csere kútba eséséről Lázok a Nemzeti Sportnak. A támadó elmondta: ennek ellenére akár már a nyáron csapatot válthat, elsősorban külföldi ajánlatok jöhetnek szóba.

„A menedzsereim gőzerővel dolgoznak az ügyön, vannak is érdeklődések. Egy év múlva lejár a szerződésem, természetes, hogy a paksiak szeretnének pénzt látni belőlem, hiszen ha most nem adnak el, akkor a következő idény végén ingyen távozhatok. Persze, nem mindenáron adnának el, Horváth Ferenc is biztatott, próbáljam túltenni magam a történteken. Tudja, jobb a Bajnokok Ligájában futballozni, arra kért, legyek türelmes. Az első fordulóban egyébként sem léphetek pályára, hiszen az elmúlt bajnokságban a Kaposvár ellen piros lapot kaptam, a büntetésemet most kell letöltenem.” (Itt jegyezzük meg, hogy az első fordulóban a Paks Újpesten vendégszerepel, és a lilák alighanem kifejezetten örülnek annak, hogy Lázok eltiltás miatt semmiképpen sem léphet pályára ellenük, hiszen a támadó tavasszal, az Újpest–Paks mérkőzésen négy góllal vette ki a részét a paksiak 6–0-s győzelméből.)

„Ha itt maradok, akkor sem esem kétségbe, megpróbálok minél gyorsabban visszatérni a régi kerékvágásba, a klubommal és magammal szúrnék ki, ha nem úgy tennék. Az erőállapotom megfelelő, futballozni sem felejtettem el, fejben kell összeszednem magam. Az elmúlt idényem jól sikerült, szeretnék legalább annyi gólt szerezni, olyan formában játszani, és akkor jönnek majd az újabb kérők.”

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
49 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26
Ezek is érdekelhetik