Lombard: hét próbajátékos, közte több újpesti

Vágólapra másolva!
2013.06.25. 11:03
Azt túlzás kijelenteni, hogy Pápát felbolygatta a Lombard FC felkészülési rajtja az órákon át tartó szakadó esőben. Az első tréningen három távozó játékos már nem vett részt, viszont ott volt két újonnan igazolt labdarúgó és hét próbajátékos is.

A stadion hátsó műfüves pályáján annak rendje és módja szerint bő kerettel tarthatta meg első foglalkozását Tóth Bálint vezetőedző. Balogh Balázs, Tino Lagator és Enyingi Marcell már nem tartozik a Lombard kötelékéhez, kérdéses a sérülés miatt sokat hiányzó spanyol Daniel Orozco visszatérése is, és értesüléseink szerint Szolga Máté is távozhat.

Az elefántcsontparti Georges Griffiths érkezése szombatra várható. Rajta kívül csak a ZTE-hez kikölcsönzött szenegáli Mouhamadou Seye, valamint Szabó Ottó hiányzik, a ballábas középpályás egy hetet kapott tanulmányai befejezésére.

Két új játékos már pápainak mondhatja magát, mégpedig a BKV Előrétől érkező Eszlátyi István és a kapus Horváth Gábor. A BKV-vonal meglétét jelzi, hogy Tóth Axel próbajátékon tartózkodik Pápán, miként Kovács Tamás (Kozármisleny), Borbély Bálint (Szeged), Banai Balázs és Magos Mátyás (Újpest), továbbá régi ismerősként a csapatban korábban már futballozó grúz Lasa Totadze. Egyelőre visszatért a csapathoz a BKV Előrének kölcsönadott Electo Wilson is, ő a Lombard játékosa, de az esete olyan mintha próbajátékos lenne, ugyanis bizonyítania kell a szakvezetésnek ahhoz, hogy maradhasson.

Megjelent ugyan Litauszki Róbert is, ő azonban az Újpest írásbeli engedélye híján nem vehetett részt a foglalkozáson.

Alakul a csapat programja is, ezen a héten napi két edzést tart Tóth Bálint Pápán, a következő hét menetrendje hasonló, de közben megmérkőzik Ausztriában a Mattersburggal, valamint az orosz Amkar Permmel. A harmadik hét edzőtáborral telik Lipóton, míg július 13-án az első nyilvános hazai fellépésen a Zalaegerszeg az ellenfél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre), Horváth Gábor (BKV Előre), Electo Wilson (BKV Előre – kölcsönből vissza), Mouhamadou Seye(szlovák-szenegáli, ZTE – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Balogh Balázs (?), Tino Lagator (horvát, ?), Enyingi Marcell (?), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, kölcsön után végleg),Nacsa Péter (Győri ETO FC, kölcsönből vissza), Jasarevic Mahir (ZTE FC, kölcsönből vissza), Daniel Orozco (spanyol, ?), Szolga Máté (?)
Kiszemeltek: Banai Balázs (Újpest, próbajáték), Borbély Bálint (Szeged, próbajáték), Magos Mátyás (Újpest, próbajáték), Litauszki Róbert (Újpest), Kovács Tamás (Kozármisleny, próbajáték), Lasa Totadze (grúz, Dila Gori – Grúzia, próbajáték), Tóth Axel (BKV Előre, próbajáték)
A LOMBARD PÁPA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 24.
Tervezett edzőtábor: július 8–14., Lipót
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 2., 18.00, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz, Ausztria)
Mattersburg (Nagymarton; osztrák II. o.)–Lombard Pápa
Július 6., Bécs
Lombard Pápa–Amkar Perm (orosz)
Július 10., 18.00, Lipót
Lombard Pápa–Slovan Duslo Sala (Vágsellye; szlovák II. o.)
Július 13., 10.00
Lombard Pápa–ZTE FC
Július 17., 18.00Lombard Pápa–Soproni VSE
Július 20., 18.00Lombard Pápa–FC Ajka

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik