Jova Levente: Mára normális hülyegyerek lettem
– Azt hallani, kapust igazolna a Fradi, akár a siófoki Kurucz Pétert – nem tart ettől?
– Dehogyis! Engem feldob a versenyhelyzet, Ricardo Moniz, az edzőnk is azt mondta, szeretné, ha minden poszton egészséges rivalizálás lenne, és ez nekem is jót tesz. Azt hiszem, akkor tudok igazán felpörögni, ha nyomás alatt kell produkálni, szóval csak örülnék egy erős riválisnak. Az a jó, ha egyre jobb teljesítményre ösztönözzük egymást, mert ez a csapat érdeke, és az fontosabb, mint az egyének érdeke.
– Mi kell ahhoz, hogy valaki húsz-huszonegy évesen, mondjuk Orosházáról indulva a Fradi első számú kapusa legyen?
– Mindenekelőtt szerencse, meg persze sok munka. Mindig szerettem dolgozni, sokat fejlődtem azokban az években, amikor az MTK agárdi akadémiáján tanulhattam, és most nagyon jó együtt dolgozni Balogh Tamással. Szerencse ahhoz kell, hogy az ember megkapja az esélyt, és ahhoz még több, hogy élni is tudjon vele. A motivációval meg nincs baj, néha eszembe jut, hányan mondták, nem viszem semmire, és ez még keményebb munkára ösztönöz. Amikor először bekerültem, kikaptunk a Vasastól a Puskás-stadionban, de engem nem okolt senki, aztán amikor már Détári Lajos volt az edző, a kecskeméti meccsünk előtt mondta Gyenes Dávid, hogy fáj a lába, nem tudja vállalni a meccset. A nézőtéren ültem volna, ehelyett én védtem, és azt hiszem, azóta bíznak bennem.
– Megfontoltan fogalmaz – régebben nem mindig volt ilyen.
– Kissé megkomolyodtam, régen tényleg hülyegyerek voltam, sok ökörségben benne voltam. Jó, most sem vagyok százas, ami egy kapusnál azért előfordul, de mára normális hülyegyerek lettem. A kapuban is fejlődtem, nem rohangálok ki ész nélkül, leszoktam arról, hogy akkor is vágtassak kifelé, amikor azzal esetleg a védőmet zavarom meg. Higgadtabbá, körültekintőbbé váltam, de még tovább kell fejlődnöm.
