NB I: Megérdemeltük volna a győzelmet is - Leliévre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 19:10
A labdarúgó NB I 26. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a listavezető Győri ETO Marek Strestík hajrában szerzett góljával 2–1-re legyőzte idegenben az Újpestet. Pintér Attila, a győriek vezetőedzője szerint csapata sokat tett a sikerért.

Marc Leliévre, az Újpest vezetőedzője: – Kellemetlen érzés így kikapni, hiszen nagyon jól játszott a csapat, megérdemelte volna a győzelmet is. Az első félidőben jobban játszottunk, a szünet után a Győr átvette az irányítást, hatékonyabbnak kellett volna lennünk a kontrákból. Az utolsó percben született gólt előbb még vissza kell néznem, hogy kiderüljön, ki hibázott.

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője: – Nulla nullánál három óriási lehetőségünk is volt. Nagy taktikai harc volt a pályán, az Újpest is megpróbálta ránk erőltetni az akaratát, és mi is. Két ajtó-ablak helyzetünk is volt, de a második félidőben nagyon sokat tettünk a sikerért. Remélem, hogy ez a csapat eléri azt, amit nagyon sok ember vár tőle, hiszen a második félidőben is vitte előre a szíve, akarata. Az előző meccseken is tették a játékosok a dolgukat becsülettel, de ma is bebizonyították, hogy képesek küzdeni. Mi mindig nyugodtan alszunk, hiszen napról napra tesszük a dolgunkat.

Forrás: m1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik