NB I: Csapatként küzdöttünk, kiváló meccset nyertünk meg - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.12. 19:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemére a Videoton elleni 2–1-re megnyert mérkőzés után az m1-nek elmondta, a játékosok csapatként, egymásért küzdöttek, és kiváló mérkőzésen diadalmaskodtak. A fehérváriakat irányító José Gomes a rossz helyzetkihasználást sajnálta a találkozó után.

„Mindét csapat győzelemre játszott, megvoltak nekünk is a helyzeteink, amelyekből jó párat kihagytunk, a Debrecennek is megvoltak a lehetőségei, és ezeket jobban használta ki. Nagyon kemény mérkőzés volt – mondta José Gomes az m1-nek, akit Bozsovics kihagyásáról is kérdeztek. – Bozsovicsnak személyes problémái vannak, ezt úgy gondoltuk, hogy tiszteletben tartjuk. Nem volt abban a mentális állapotban, hogy a lehető legjobb formában legyen a mai meccsen, ez volt az oka, hogy nem került be a keretbe, viszont Tujvel nagyon jól megoldotta a feladatát."

„Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség, nagyon jó ellenfelet sikerült legyőznünk. Úgy érzem, hogy rengeteg helyzetünk volt, mindenféleképpen megérdemeltük a győzelmet. Büntetőt hibáztunk, ziccereket hibáztunk, és óriási fegyvertény, hogy egy ilyen kiváló együttest sikerült legyőznünk" – nyilatkozta ezt már Kondás Elemér, a debreceniek mestere.

„Pölöskey nagyon jól játszott az első félidőben, de kicsit frissítenünk kellett, mert a bal oldalon többet jött fel az ellenfelünk. Kulcsár beszállt, nagyon szép gólt lőtt, volt egy-két helyzete még, azt egy kicsit jobban megoldhatta volna. Én úgy gondolom, hogy a srácok egymásért küzdöttek, igazi csapatot alkottak, és kiváló meccset nyertek meg" – tette hozzá Kondás, aki a egyelőre nem foglalkozik a Magyar Kupa-döntővel, először a Paks elleni bajnokira koncentrál.

„Szeretnénk a hátralévő bajnoki mérkőzéseinken a lehető legtöbb pontot megszereznünk, ha úgy játszunk, mint ma, akkor erre nagyon nagy esélyünk van. De igazából eddig is megvolt, egyik ellenfelünk sem vert meg minket. Amikor ki is kaptunk, egy góllal, öngólokkal kaptunk ki, jobbak voltunk az ellenfelünknél, csak nem úgy sikerült a fordulópontokból kijönni a mérkőzésen. Most, ezen a mai mérkőzésen, úgy néz ki, jól sikerült" – zárta mondandóját Kondás.José Gomes az m1-nek, akit Bozsovics kihagyásáról is kérdeztek. – Bozsovicsnak személyes problémái vannak, ezt úgy gondoltuk, hogy tiszteletben tartjuk. Nem volt abban a mentális állapotban, hogy a lehető legjobb formában legyen a mai meccsen, ez volt az oka, hogy nem került be a keretbe, viszont Tujvel nagyon jól megoldotta a feladatát."

„Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség, nagyon jó ellenfelet sikerült legyőznünk. Úgy érzem, hogy rengeteg helyzetünk volt, mindenféleképpen megérdemeltük a győzelmet. Büntetőt hibáztunk, ziccereket hibáztunk, és óriási fegyvertény, hogy egy ilyen kiváló együttest sikerült legyőznünk" – nyilatkozta ezt már Kondás Elemér, a debreceniek mestere.

„Pölöskey nagyon jól játszott az első félidőben, de kicsit frissítenünk kellett, mert a bal oldalon többet jött fel az ellenfelünk. Kulcsár beszállt, nagyon szép gólt lőtt, volt egy-két helyzete még, azt egy kicsit jobban megoldhatta volna. Én úgy gondolom, hogy a srácok egymásért küzdöttek, igazi csapatot alkottak, és kiváló meccset nyertek meg" – tette hozzá Kondás, aki a egyelőre nem foglalkozik a Magyar Kupa-döntővel, először a Paks elleni bajnokira koncentrál.

„Szeretnénk a hátralévő bajnoki mérkőzéseinken a lehető legtöbb pontot megszereznünk, ha úgy játszunk, mint ma, akkor erre nagyon nagy esélyünk van. De igazából eddig is megvolt, egyik ellenfelünk sem vert meg minket. Amikor ki is kaptunk, egy góllal, öngólokkal kaptunk ki, jobbak voltunk az ellenfelünknél, csak nem úgy sikerült a fordulópontokból kijönni a mérkőzésen. Most, ezen a mai mérkőzésen, úgy néz ki, jól sikerült" – zárta mondandóját Kondás.

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54

Erdélyi Benedek a szabadnapján is kondizik – és meccsekre jár

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 08:06

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50
Ezek is érdekelhetik