Újpest: Sikerre és jubileumra vágyik Kabát a Kaposvár ellen

2013.04.04. 17:57
Kabát Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest támadója gólokról és győzelemről álmodozik a Kaposvár elleni pénteki bajnokin. A 11 találatnál járó csatár jól összerakott együttesnek tartja ellenfelüket, de szerinte egy újabb siker nagy lendületet adhat csapatának a jövőben.

„A Kaposvárban tehetséges fiatalok mellett rutinos támadók is találhatók, nem szabad nekik sok teret engednünk. Főleg hátul stabilak, jól védekeznek és képesek veszélyes kontrákat vezetni, ezért végig nagyon figyelnünk kell. Nagy lökést adna a csapatnak egy újabb győzelem, és nagyon örülnék, ha góllal vagy gólokkal tudnám segíteni a csapatot pénteken” – mondta a bajnokságban 11 gólnál járó támadó a klub hivatalos oldalának.

Kabát Péter jelenleg az élvonalban 98, az Újpest színeiben pedig 48 gólnál tart, így egy Kabát-duplával kettős jubileumra is sor kerülhet péntek este a Szusza Ferenc Stadionban.

„Azt nem tartottam számon, hogy Újpest-mezben is kerek számhoz jutnék el két találattal, de ha így alakul, akkor triplán boldog leszek, mert azt hiszem, a kerek számok elérése mellett győzelmet is ünnepelhetnék” – tette hozzá a 35 éves korábbi válogatott támadó.

Az Újpest pénteken 17 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a Kaposvárt.

Legfrissebb hírek

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07