Haladás: hét U-válogatott és két edző a hó fogságába esett

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 11:53
Hét szombathelyi utánpótlás-válogatott, illetve két labdarúgóedző az autópályán ragadt csütörtök este az NB I-es Haladásból – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A hét labdarúgó, név szerint az U18-as válogatott Medgyes Zoltán és Németh Márió, valamint az U17-es Grabant Bence, Rácz Barnabás, Bedi Noel, Bölcsföldi Milán, Tihanyi Olivér ötös Telkiben táborozott a nemzeti csapattal, majd Márton Róbert és Simon Attila, az akadémia két edzője ment el értük, hogy hazavigyék őket Szombathelyre, ám jelenleg még mindig az M1-es autópályán várakoznak.

„Az Illés Akadémia kilencszemélyes kisbusza csütörtök délután elindult az M1-esen hazafelé, ám mint azt Marton Róberttől megtudtuk, csütörtök 17 órától péntek délelőtt 11-ig mindössze öt kilométert tudott megtenni. A havazás és az óriási szél miatt ezt a pár kilométert is még tegnap tudták le, így az éjszakát az autópályán, a kisbuszban töltötték a fiatalok és a trénerek. Marton Róbertén kívül valamennyiük telefonja lemerült, s a trénertől annyit sikerült megtudnunk, hogy Bábolna után 20 kilométerrel rostokolnak, a katasztrófavédelem azt tervezi, Komárom és Győr között átvágják az autópálya szalagkorlátját, és a Budapest felé tartó oldalon egy sávban Győr felé is lehet majd haladni. Az edző reméli, végre megindul a forgalom, s hamarosan némi enni- és innivalóhoz is hozzájutnak majd" – írja a haladas.hu, amely azt is megemlítette, hogy Tóth Miklós ügyvezető igazgató Budapesten ragadt csütörtökön.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik