Gólképtelen maradt a Kaposvár és az Eger is

Vágólapra másolva!
2012.09.29. 17:53
null
A Kaposvár és az Eger sem tudott betalálni (Fotó: Török Attila)
Címkék
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Kaposvári Rákóczi az Egert fogadta. Bár az első félidőben a hazaiak uralták a játékot, a 44. percben kiállították tőlük Bojan Vrucinát. Ez azonban nem változtatta meg jelentősen a játék képét, gól pedig nem született.

Miután az egriek a hazai meccseiket semleges pályán játsszák, s így van pontosan olyan mérlegük, mint a Kaposvárnak, a Rákóczi egyáltalán nem mehetett ellenük biztosra. A meccs első lehetősége is hozzájuk fűződött, de Piller József a második percben a kapu fölé bombázott.

Ezt követően a hazaiak vették át a játék irányítását, de Balázs Benjámin vagy nem találta el a kaput, vagy Darko Brljak tudott védeni üggyel-bajjal, és Bojan Vrucina fejese is a kapu mellé szállt. A félidő hajrájának is a horvát támadó lett a főszereplője, ám ekkor nem egy gólhelyzetben tűnt ki, hanem azzal, hogy Michael Stanislaw buktatása után a játékvezető kiállította őt a 44. percben.

A második félidőt így emberhátrányban kezdték a hazaiak, s a megváltozott helyzetre azonnal reagált Simon Antal, az egriek edzője is, aki a védő Piller helyére a támadó Igor Pisanjukot küldte a pályára. Ez azonban nem befolyásolta döntően a játék menetét, mert bár Goran Vujovics lövését védenie kellett Lubos Hajdúchnak, a túloldalon Bojan Pavlovics és Nicola Safaric bombájánál is bravúrt kellett bemutatnia Brljaknak.

Már ezek is jelezték, hogy a hazaiak emberhátrányban is előrébb merészkedtek, de ennek nem lett eredménye. A fellazult hazai védelemnek köszönhetően aztán a hajrában Igor Pisanjuknak is volt egy ígéretes fejese, de ezt Hajdúch védte, Németh Norbert lövése pedig nem találta el a kaput, így végül nem született gól.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZ–EGRI FC 0–0

(A Sport Televízió felvétele)

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
Kaposvári Rákóczi–Egri FC 0–0
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
9 7 1 1 23– 9 +14 22
2. Debreceni VSC-Teva 9 6 1 2 16– 7 +9 19
3. MTK Budapest 9 5 3 1 14– 8 +6 18
4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 17–15 +2 16
5. Videoton FC 8 4 2 2 9– 6 +3 14
6. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7– 7 0 14
7. Haladás 9 3 2 4 14–11 +3 11
8. Ferencváros 8 2 4 2 10– 9 +1 10
9. MVM Paks 8 2 3 3 13–12 +1 9
10. Pécsi MFC 8 2 3 3 8– 9 –1 9
Újpest FC 8 2 3 3 8– 9 –1 9
12. Egri FC 9 2 3 4 8–13 –5 9
13. Kaposvári Rákóczi 9 2 3 4 9–15 –6 9
14. KTE-Phoenix Mecano 9 2 2 5 10–16 –6 8
15. Lombard Pápa FC 9 2 2 5 8–17 –9 8
16. Siófok 9 3 6 7–18 –11 3
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
6 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
6 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
9 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik