REAC: a tulajdonos csak kapkodja a fejét a keddi őrizetbe vételek után

2012.02.29. 07:31
Címkék
Mint arról kedden beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki K. Vince, Cs. Gergő, K. András, V. Zoltán, K. Balázs, E. Károly jelenlegi, illetve volt futballistákat.

A közelmúltban előállított S. Balázzsal, illetve a már korábban meggyanúsított H. Gáborral már nyolc olyan játékos érintett, aki korábban szerepelt a REAC-ban. A gyanú szerint a kedden kihallgatott játékosok 2007 és 2009 között nyolc NB I-es, illetve Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták.

„Szóhoz sem jutok, csak kapkodom a fejem – hüledezett Forgács József, a REAC tulajdonosa. – A csapat vezetőedzője, Mátyus János az öltözőből hívott fel, hogy a nyomozók elvitték Gergőt a délelőtti edzés előtt. További részleteket nem tudok, hiszen senki sem tájékoztatott. Hallom és olvasom a híreket, újságírók szegezik nekem a kérdéseket. Annyira megdöbbentem, hogy fogalmam sincs, mit mondjak. Egész nap dolgoztam, elvégre a gyárnak mennie kell, a termelés nem állhat le. Nem hagyhattam ott tehát csapot-papot, a német delegációt. Az egyik gyanúsított, Balázs az alkalmazottam, itt dolgozik a gyárban, ha épp nincs gyakorlás vagy mérkőzés. Neki edzésen kellett volna lennie. Nem tudom, hol járt, amikor őrizetbe vették. Komolyan, úgy érzem magam e pillanatban, mint aki megbuggyant.”

Forgács József korábban, S. Balázs előállítása után is mély megdöbbenésének adott hangot, és aláhúzta: „Tanácstalan vagyok. Abban sem vagyok biztos, hogy érdemes volt-e annyi energiát fektetnem a labdarúgásba...”

Legfrissebb hírek

Történelmi mélységben Brazília; Haaland elképesztően teljesít – statisztikák

Foci vb 2026
11 perce

Mexikó nem változtatott, az angoloknál bekerült Quansah, Gordon és Saka is a kezdőbe

Foci vb 2026
25 perce

„Ha tehetném, most én is ott lennék a norvég utcákon” – Erling Haaland a brazilok kiütése után

Foci vb 2026
34 perce

Egyet fejjel, egyet átlövésből – videókon, ahogy Erling Haaland hazaküldte Brazíliát

Foci vb 2026
48 perce

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
56 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
59 perce

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
1 órája

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik