A Csertői-csapat egy mutatóban már felülmúlta a Verebes-érát

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.11.05. 08:53
null
A Csertői-csapat (Fotó: Németh Ferenc)
Némileg talán meglepő, de Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője a tegnapi, Pápa elleni 3–2-es győzelem után elmondhatja, történelmet írt csapatával. A kisalföldi klub ugyanis még sohasem zárta ilyen jó mérleggel a labdarúgó NB I első szakaszát. Az első 15 fordulóban a megszerezhető pontok 75.5 százalékát gyűjtötte be – ez még a legendás Verebes-alakulatnak sem sikerült az 1980-as években.

A Győri ETO, vagy korábbi nevén Rába ETO a legsikeresebb időszakát az 1980-as évek elején élte meg, amikor Verebes József irányításával kétszer is (1981–1982, 1982–1983) bajnokságot nyert, ám az első félszezont tekintve még a bajnoki címet hozó idényekben se szerepeltek ilyen jól a kisalföldiek.

Az 1981–1982-es kiírásban 18 gárda szerepelt az NB I-ben, és az ETO az első 17 meccséből tízet nyert meg két döntetlen és öt vereség mellett, s ezzel (még kétpontos rendszerben) a megszerezhető pontok 64.7 százalékát gyűjtötte össze.

Egy évaddal később a megszerezhető 30-ból (ekkor már 16 csapatos volt a bajnokság) 21 pontot szerzett a győri társaság a bajokság első felében (tíz győzelmet, egy döntetlent és négy vereséget számlált), vagyis 70 százalékon szerepelt.

Közel harminc évvel később Csertői Aurél együttese 15 mérkőzésen – 11–1–3-as mérleggel – 34 pontot gyűjtve 75.5 százalékát érte el a megszerezhető mennyiségnek. Őszi teljesítményük értékét talán már csak az tudná fokozni, ha a rivális DVSC ma kikapna a Haladás vendégeként, mert ebben az esetben – több győzelmüknek köszönhetően – élen zárnák a bajnokság első felét.

Csertői Aurél a tegnapi, Pápa elleni 3–2-es siker után, ahogy azt tőle megszokhattuk, nem bocsátkozott szuperlatívuszokba, de azért megdicsérte csapata eddig nyújtott produkcióját.

„A harmincnégy pont igazán dicséretes teljesítmény. Köszönet jár érte mindenkinek, aki csak egy kicsit is tett érte. Azt persze majd meglátjuk, hogy ilyen sok pont végül az első vagy a második helyre lesz-e elegendő a forduló végén" – nyilatkozta a Győri ETO vezetőedzője a tegnapi győzelmet követően.

kerdes=Ön szerint megnyerheti a Csertői-csapat a bajnokságot?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 15 11 1 3 26–14 +12 34
2. Debreceni VSC 14 10 4 29–9 +20 34
3. Budapest Honvéd 14 7 3 4 26–17 +9 24
4. Diósgyőri VTK 14 7 3 4 22–17 +5 24
5. Videoton FC 14 7 2 5 20–12 +8 23
6. Pécsi MFC 14 6 5 3 21–24 –3 23
7. Kecskeméti TE 14 6 4 4 24–19 +5 22
8. Paksi FC 14 5 5 4 29–30 –1 20
9. Vasas SC 14 3 7 4 13–16 –3 16
10. Lombard FC 15 4 3 8 16–22 –6 15
11. Haladás 14 4 3 7 15–21 –6 15
12. Ferencváros 14 4 2 8 13–15 –2 14
13. Újpest FC 14 4 2 8 20–25 –5 14
14. Siófok 14 2 7 5 10–13 –3 13
15. Kaposvári Rákóczi 14 1 9 4 17–23 –6 12
16. Zalaegerszegi TE 14 4 10 12–36 –24 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik