Büntető okozta a Videoton vesztét a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2011.08.27. 19:44
null
Danilo (jobbra) győztes gólt szerzett a Videoton ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 7. fordulójában a Budapest Honvéd hazai pályán 1–0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Videotont. A kispestiek győztes találatát Danilo szerezte büntetőből. A vendégek Héctor Sánchez kiállítása miatt az 57. perctől emberhátrányban játszottak, majd a hajrában Akassou is piros lapot kapott, amiért leköpte Horváth Gábort.

A találkozó tapogatózással kezdődött, az első negyedórában rengeteg eladott labda és apró szabálytalanság jellemezte a játékot. A 17. percben jobb oldali szögletet végzett el a Videoton, a legurított labda Evandróhoz került, a portugál támadó egy szép csel után mintegy nyolc méterről lőtt, Kemenes Szabolcs magabiztosan védett.

szavazas_id=1094|
nso_box_szavazas_cikkbe
nso_box_szavazas_cikkbe
mceBlockPasteEnd

A 22. percben nagy helyzetet puskázott el a Videoton: Nikola Mitrovics végzett el szögletet a bal oldalról, Sándor György érkezett teljesen üresen középen, fejese azonban nem talált kaput.

Negyedórával később Brachi a jobb oldalról középre adott, mely nyomán hat méterre a kaputól, Evandro csúsztatása után André Alves a hálóba helyezett a kimozduló Kemenes mellett, Kassai Viktor les miatt azonban érvénytelenítette a találatot.

A fordulás után magára talált a Honvéd, s az 58. percben meg is szerezte a vezetést. Héctor Sánchez lerántotta Danilót a tizenhatoson belül, így Kassai Viktor büntetőt ítélt, a Videoton védőjét pedig második sárgája után kiállította. Az ítéletet maga a sértett hajtotta a végre, laposan, középre helyezett, Tujvel ugyan érezte az irányt, de hárítani nem tudott. 1–0

A 62. percben kis híján egyenlítettek a vendégek: Mitrovics bal oldali beadását a csereként beálló Nemanja Nikolics fejelte kapura bevetődve, fejese a kapufán csattant.

szavazas_id=1103|
nso_box_szavazas_cikkbe
nso_box_szavazas_cikkbe
mceBlockPasteEnd

Bő tíz perccel később növelhette volna előnyét a Honvéd: Novák Alexisz ívelt keresztbe a bal oldalról, Danilo mintegy nyolc méterről kapásból tüzelt, lövése nem sokkal ment el a hosszú sarok mellett.

Az emberhátrányban játszó Videoton beszorította a Honvédot, és küzdött az egyenlítésért. A 80. percben Lovric szabálytalansága után Brachi középre ívelte a szabadrúgást a bal oldalról, Horváth Gábor érkezett középen, fejesét Kemenes nagy bravúrral szögletre tolta. Egy perccel később Gosztonyi András adott középre, ezúttal Nikolics bólintott, Kemenes megint a helyén volt.

A találkozó végére elszabadultak az indulatok, Supka Attilát, a Honvéd trénerét elküldte a kispadról Kassai, majd Akassou – miután csúnyán szabálytalankodtak vele szemben – leköpte Horváth Gábort, ezért piros lapot kapott.

Gólt már nem tudott szerezni a Videoton, így továbbra is nyeretlen idegenben ebben az idényben, míg a Honvéd ötödik győzelmét aratta a szezonban.

BUDAPEST HONVÉD–VIDEOTON 1–0

(A Sport Televízió felvétele)

SOUSA: A FAIR PLAYNEK IS FEJLŐDNIE KELL MAGYARORSZÁGON


AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC 7 7 15–5 +10 21
2. Debreceni VSC 6 6 13–3 +10 18
3. Pécsi MFC 7 5 1 1 11–9 +2 16
4. Bp. Honvéd 7 5 2 16–7 +9 15
5. DVTK 7 3 2 2 11–8 +3 11
6. Kecskeméti TE 6 3 1 2 13–8 +5 10
7. Videoton 7 3 1 3 11–6 +5 10
8. Lombard Pápa 7 3 1 3 6–7 –1 10
9. Paksi FC 7 2 3 2 12–14 –2 9
10. BFC Siófok 7 2 2 3 7–7 0 8
11. Szombathelyi Haladás 6 2 1 3 5–7 –2 7
12. Kaposvári Rákóczi 7 1 3 3 11–16 –5 6
13. Ferencváros 6 2 4 4–8 –4 2
14. Újpest FC 6 2 4 3–9 –6 2
15. Vasas 6 2 4 6–15 –9 2
16. ZTE FC 7 1 6 4–19 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik