Haladás: Aczél bízik a kiváló barátban és Ferenczi megszerzésében

Vágólapra másolva!
2011.06.24. 19:02
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Haladás hivatalos honlapján vezetett blogjában Aczél Zoltán vezetőedző arról ír: egyelőre nem elég erős a keret, a próbajátékosok nem tűntek ki – ugyanakkor lát reményt Ferenczi István szerződtetésére.

„Lassan már két hete tart a felkészülés, ám megmondom őszintén, vékonynak tartom a jelenlegi keretünket" – írja Aczél Zoltán, aki fájlalja Nagy I Gábor, Simon Ádám, Lengyel Dániel és Branislav Fodrek távozását, utóbbi kettőével kapcsolatban kiemelve: az ő szándéka ellenére történtek meg.

Aczél jelezte, bár a Szombathelyre érkező légiósok „nem Alves, Crespo vagy Vasziljevics szintű futballisták, megkapják a lehetőséget edzésen és felkészülési mérkőzéseken is". Eredménye ezeknek a próbajátékoknak egyelőre nincs, Aczél fel is teszi a költői kérdést: „Ha már légiósban gondolkodunk, miért nem tartottuk meg Branislavot? Róla tudtuk, mire képes, nem kellett volna tesztelni sem..."

A vezetőedző ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „a Halihoz ezer szállal kötődő kiváló barátja segítségével" sikerül Szombathelyre csábítani Ferenczi Istvánt, a Vasas támadóját.

„Ő az én kérésem volt, mint ahogy örültem volna Ivancsics, Honma, Bárányos vagy éppen Fülöp Noel érkezésének is. De be kell látni, hogy a klubnak jelenleg milyen anyagi lehetőségei vannak. De vissza Pistára. Örömmel jönne, szívesen dolgozna velem, nagyon remélem, hogy mielőbb hozzánk igazol" – írja blogjában a tréner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik