Centenárium: a Vasas Pécelen játszik vasárnap a százévesek találkozóján

MTI MTIMTI MTI
2011.05.27. 07:12
Címkék
Vasárnap 15 órától a péceli sporttelepen vendégszerepel a Vasas labdarúgócsapata, amely a hozzá hasonlóan százéves Péceli Spartacus meghívásának tesz eleget.

Az egész napos futballünnep díszvendége a világválogatott Détári Lajos lesz, míg a jubiláló együttesek találkozója előtt, 13 órától a zenészválogatott mérkőzik meg a Péceli Dream Team-mel.

A szervezők tájokoztatása szerint az angyalföldi gárda vezetősége azonnal igent mondott a megyei bajnokság II. osztályában szereplő Pécel meghívására, és egy forintot sem kért a fellépésért.

„Ez a minimum, amivel megtisztelhetjük a másik százéves együttest – mondta Erdős László, a Vasas Futball Kft. stratégiai igazgatója. – Örülünk, hogy nemcsak a Vasasnál, hanem Pécelen is ápolják a hagyományokat."

A Vasas futballistái egy általuk aláírt mezzel és labdával készülnek, s mindkettőt jótékonysági árverésen fogják értékesíteni a péceliek. A befolyt pénz pedig a helyi Spartacus utánpótlását gazdagítja majd.

Legfrissebb hírek

Xavi és Klopp is debütál, Hollandia Németországot fogadja a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
12 perce

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
23 perce

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
34 perce

Erste Liga: kiütötte az Acélbikákat az újonc, legyőzte a címvédőt a DVTK

Jégkorong
50 perce

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
55 perce

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
58 perce

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
1 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
1 órája