Heinz: Nem állíthatom, hogy megérdemelten győztünk

Vágólapra másolva!
2011.04.03. 12:09
null
Heinznek nem ment tavasszal, az Újpest ellen azonban csapata vezére volt (Fotó: Németh Ferenc)
Tavaly nyáron csábították Ciprusra, hívták Amerikába is, de az elmúlt tizenöt évben annyira elege lett a sok utazásból, hogy Magyarországnál messzebb már nem akart igazolni. A Ferencváros szurkolói alighanem áldják azt a pillanatot, amikor a Budapestről három óra alatt hazaérő Marek Heinz aláírta szerződését: a cseh támadó góljával a zöld-fehérek péntek este – 2003. november 29-e óta először – bajnoki mérkőzésen legyőzték az Újpestet.

– Egy sört meg lehetett inni a lefújást követően?
– Egyet sem! – vágta rá a Nemzeti Sport kérdésére Marek Heinz, akit szombat délután olomouci otthonában értünk utol, percekkel azután, hogy gyermekeivel hazasétált a játszótérről. – Tudniillik gyorsan lezuhanyoztam, majd ültem is a kocsiba, hogy mihamarabb hazaérhessek. Jelzem, sikerült: általában három és fél, négy óra az út, de ezúttal három óra alatt otthon voltam.

– Meg sem kérdezem, mennyivel hajtott.
– Nem volt nagy forgalom...

– Arra azért biztosan volt ideje, hogy átgondolja a derbin történteket. Mire jutott?
– Arra, hogy nem futballoztunk jól, ám így is nyertünk. Azt nem állíthatom, hogy megérdemelten győztünk, de hogy becsülettel megharcoltunk érte, az biztos. Hogy milyen játékkal nyertünk, az már nem számít, számunkra kizárólag a három pont megszerzése volt a fontos. Morálisan rengeteget jelent nekünk ez a siker!

– Miért, padlón voltak?
– Ha padlón nem is voltunk, mélyről jöttünk vissza! Az előző fordulókban gyengélkedtünk, két fontos meccset vesztettünk el, úgyhogy nagy szükségünk volt erre a győzelemre. Készséggel elismerem, az Újpest a mérkőzés bizonyos szakaszaiban jobban játszott, ám a meccs után már csak az marad meg bennünk, hogy a mindent eldöntő gólt mi lőttük.

– Pontosabban: Ön.
– Bocsánat, de nem véletlenül fogalmaztam többes szám első személyben.

– A jegyzőkönyvben az áll, hogy gólszerző: Marek Heinz.
– Viszont a szurkolók azt mondják, hogy a Fradi nyert.

– Abban azért egyetértünk, hogy ezt a gólt jobbkor nem is rúghatta volna.
– Fontos volt, ezt nem vitatom. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy nem engem kell dicsőíteni, hanem a csapatot. A Ferencváros nem én vagyok, és nem is iksz vagy ipszilon. A csapatot az a huszonkét labdarúgó alkotja, akinek helye van az öltözőben. S aki péntek este pályára lépett a Ferencváros mezében, tett valamit azért, hogy nyerjünk. Az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet szem előtt tartva küzdöttünk, és ennek köszönhető a győzelem. Büszke vagyok arra, hogy a Fradi tagja lehetek!

– Marad a Fradiban?
– Tavaly nyáron egy plusz egy évre köteleztem el magam, feltételezem, hamarosan tárgyalunk a jövőről. Az jó lenne, ha minél hamarabb rendeződnének a dolgok, de részemről nagy akadályát nem látom a folytatásnak, boldog vagyok, hogy a Ferencvároshoz tartozom.

A MAREK HEINZCEL KÉSZÜLT INTERJÚT – AMELYBEN A TÁMADÓ PRUKNER LÁSZLÓ VEZETŐEDZŐRŐL ÉS MÉG A MEGYERI ÚTI MÉRKŐZÉSRŐL IS SZÓT EJT – A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–0 (HEINZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik