NB I: A mérkőzés fordulópontjaiból nem jöttünk ki jól - Prukner

2011.03.12. 21:48
Címkék
Súlyos, ötgólos vereséget (5–0) szenvedett az Üllői úton a Ferencváros az első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján a listavezető Videotontól. A zöld-fehérek szakmai igazgatója, Prukner László szerint csapata kényszerpályára került.

„Szerettünk volna megnyerni a mérkőzést, de a két pontrúgás nyomán kapott gól után leblokkoltunk az első félidőben – mondta a Duna Tv-ben Prukner László. – A mérkőzés fordulópontjaiból nem jól jöttünk ki. A szünet után már kétgólos hátrányban kellett futballoznunk, az akkor már nagy önbizalommal játszó fehérváriak jól használták ki, hogy kényszerpályán voltunk. A szünetben, kétgólos hátrányban még lehetett lelkesíteni a játékosokat, de az újabb gólok után, ahogy nőtt a fehérváriak önbizalma, úgy csökkent a miénk.” Prukner László. – A mérkőzés fordulópontjaiból nem jól jöttünk ki. A szünet után már kétgólos hátrányban kellett futballoznunk, az akkor már nagy önbizalommal játszó fehérváriak jól használták ki, hogy kényszerpályán voltunk. A szünetben, kétgólos hátrányban még lehetett lelkesíteni a játékosokat, de az újabb gólok után, ahogy nőtt a fehérváriak önbizalma, úgy csökkent a miénk.”

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
5 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
5 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
5 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
6 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
6 órája