Haladás: Tóthot és Guzmicsot is kórházban kellett ellátni sérülése miatt

2011.02.08. 00:38
A szombat déli, Újpest elleni edzőmeccset követően a Haladás két labdarúgója, Tóth Péter és Guzmics Richárd is a szombathelyi kórház sürgősségi osztályán kötött ki, előbbinek a szeme, utóbbinak a feje sérült meg – tudósít róla a vasnepe.hu regionális portál.

„Ziccerben volt az újpest focista, amikor bevetődtem, becsúsztam elé, a labdát még rárúgtam a lábára, onnan viszont éppen a szememre pattant – mondta Tóth Péter. – Pechemre nemcsak a szememet, hanem a szemöldökömet, és az arcomat is eltalálta a labda, úgyhogy amellett, hogy felhorzsolódott a bőröm, a jobb szememmel csak homályos foltokat láttam. Bevittek a kórházba, ahol a doktornő megvizsgált, és megállapította, hogy szerencsére nem sérült meg a szemem, felírt egy szemcseppet, amit naponta háromszor kell használnom. Bár még nem látok tökéletesen – például az újságolvasás egyelőre nem egyszerű művelet – már sokkal jobban vagyok, mint szombaton.”

„Az újpestiek egyik csatárával együtt ugrottunk fel, ő háttal volt nekem, sikerült elfejelnem a labdát, de aztán már csak egy óriási fájdalmat éreztem: a tarkójával arcon talált – mesélte Guzmics Richárd. – Szédültem, egy darabig azt sem tudtam, hogy hol vagyok, így rögvest bevittek a kórházba. Elsőre bent akartak tartani éjszakára, de miután csináltak egy koponya CT-t, kiderült, hogy csak enyhe agyrázkódásom van, így hazaengedtek.”

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58