Heinz szeretné, ha nem csak rá hárulna a góllövés

2010.07.22. 22:50
null
Marek Heinz (szemben) sok gólt vár az új Fraditól (Fotó: Action Images, archív)
A csütörtöki sajtóbeszélgetésen Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója elmondta, valószínűleg külföldről igazolnak majd csatárt a csapatba, Magyarországon ugyanis nincs olyan, akit a klub lehetőségeihez képest mozgósítani lehetne. Tekintse meg a sajtóbeszélgetésen készített videointerjúnkat!

Mint arról korábban beszámoltunk, Prukner László a zöld-fehérek csütörötöki sajtóbeszélgetésén azt is elmondta, hogy távozhat az együttes rutinos védője, Balog Zoltán.

„Új csapatot kellett építeni, még nincs kialakult keretünk, ráadásul Balog távozása nagyon nagy veszteség lenne” – nyilatkozta a Ferencváros szakmai igazgatója.

A szakember a sajtóbeszélgetést követően a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, 99 százalék, hogy a védő Iránban folytatja pályafutását.

Az újonnan igazolt cseh csatár, Marek Heinz beszélt a Most Wanted (1–0) elleni felkészülési mérkőzésről, amelyen hiányolta a Fradi-gólokat. A korábbi cseh válogatott támadó nem szeretné, ha csak rá hárulna a góllövés feladata.

Marko Ranilovicot kérdeztük a Maribor–Videoton Európa-liga-mérkőzésről is. Hogy mit várt a találkozótól a fiatal kapus, megtudhatja az alábbi videóból! 

PRUKNER A VÁLTOZÓ FRADIRÓL
 

 

Legfrissebb hírek

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
18 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik