Az ETO-nál már kezd beérni a munka

Vágólapra másolva!
2010.07.25. 09:31
null
Tarsoly Csabának (balról a második) az utóbbi években volt miért tapsolnia (Fotó: Németh Ferenc)
Az eredmények olykor a legendás Verebes-korszakot idézik. A Győrt ismét a bajnokesélyesek között emlegetik, s a csapat a nemzetközi porondon is tisztességgel szerepel. Tarsoly Csaba most valóban büszke lehet arra, amit elért.

– Elárulja, mennyi pénzből gazdálkodnak?
– Nem. Ez hadd maradjon az üzleti titkunk – mondta Tarsoly Csaba, az ETO tulajdonosa, elnöke. – De a költségvetésünk ott van az élbolyban.

– És azt sem mondja meg, hogy az elmúlt csaknem tíz évben, amióta Győrben dolgozik, mennyi pénze ment el a futballra, az infrastruktúra- fejlesztésre?
– Nem tudom, és nem is akarom összeszámolni, hogy évente mennyit áldoztunk arra, amire most már valóban büszkék lehetünk. Kétezer-egy óta irányítom az ETO-t, ezalatt szereztünk két bronzérmet, egyszer bejutottunk a Magyar Kupa-döntőbe. Visszagondolva a mögöttünk hagyott évekre, három különböző időszakra osztanám fel a győri történetünket: három évig ismerkedtünk a hellyel, a viszonyokkal, újabb három esztendő az útkeresés jegyében telt el, és nagyjából három éve léptünk rá a helyes útra, s találtuk meg a jó irányt.

– Ennek köszönhető a mostani nemzetközi kupasiker?
– Ennek is. Nagyjából három évvel ezelőtt elterveztük, hogy átalakítjuk az utánpótlás-nevelést, és nagy hangsúlyt fektetünk rá. Két éve Both Józsefre bíztuk a vezetését, és azóta megtaláltuk a harmóniát, amely elengedhetetlen a fejlődéshez. Olyan klubépítés zajlik nálunk, amely példaértékű lehet Magyarországon. Már túl vagyunk az infrastruktúra fejlesztésén, már működik az akadémiánk, van gimnáziumunk, van kollégiumunk, és most már van olyan csapatunk, amely egyre szebb eredményeket érhet el.

– Ez Pintér Attila érdeme?
– Fontos szerep, talán főszerep az övé. Az egyik legtehetségesebb magyar edzőről van szó, aki hihetetlen fanatizmusával már-már csodákra képes. Nap mint nap fejleszti önmagát és persze a csapatát. Egyszerre tanít, kritizál, biztat és számon kér.

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN TARSOLY CSABA ELMONDJA, MIÉRT JÁTSZIK KEVÉS MAGYAR FUTBALLISTA AZ ETO-BAN, ÉS BESZÉL A MONTPELLIER ELLENI EL-PÁRHARCRÓL IS, A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:02

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik