Soproni Liga: heti négy találkozót közvetít a Sport TV a következő szezonban

MTI MTIMTI MTI
2010.05.27. 10:57
Hetente négy mérkőzést közvetít élőben a Sport Televízió a labdarúgó NB I 2010–11-es idényében – hangzott el a csatorna csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője elmondta, az élvonalbeli bajnokság összecsapásaiból az idén indult SportM csatornán is sugároznak majd hetente egyet, a többi találkozót pedig a Sport1-en és a Sport2-n láthatják a nézők. Az időpontok változatlanok maradnak, szombaton és vasárnap is 17:30 és 20 órakor kezdődnek a közvetítések.

Máté bejelentette, hogy a magyar válogatott mérkőzéseire 2012-ig kizárólagos közvetítői jogot szerzett Sport TV rangos elismerésben részesült, a szakmai zsűri ugyanis a Sport1-et és a Sport2-t az idén Szuperbrands-díjjal jutalmazta.

„Ahogyan azt korábban már elmondtuk, a nemzeti csapat szombati, németek elleni, valamint a jövő szombaton Hollandiában sorra kerülő barátságos találkozói előtt egyórás felvezető műsort sugárzunk – nyilatkozta a főszerkesztő. – Akár az is előfordulhat, hogy a nézők ezen a két mérkőzésen a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokság győztesét láthatják."

Elhangzott, hogy az eddigiekhez hasonlóan a közvetítések során Nyilasi Tibor, a korábbi sokszoros válogatott futballista, valamint a négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor működik közre szakkommentátorként.

Szekeres Tamás, a magyar válogatott technikai igazgatója elmondta, a szombati mérkőzés után a csapat tagjai szerdán találkoznak a repülőtéren, s a jövő hétvégi újabb meccs előtt három napig Hollandiában edzenek.

„Az már biztos, hogy augusztus 11-én újabb barátságos találkozót játszik a nemzeti alakulat, az ellenfélről ugyanakkor csak annyit mondhatok, hogy hatalmas szenzáció lesz" – tette hozzá Szekeres.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
20 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21