Olasz ötödosztályból jött játékos a Lokihoz

2010.01.07. 10:56
null
A nyári után jöhet a téli válogatás Debrecenben: négy légióst tesztel a szakmai stáb (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Négy játékost tesztel a napokban a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapata – a légiósok sorsáról hamarosan dönt a szakmai stáb.

 

97. A DEBRECEN A KLUBVILÁGRANGLISTÁN

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS 2009-es klubvilágranglistája szerint az FC Barcelona lett az év legjobb együttese.

Az elmúlt esztendőben hat trófeát szerző katalán gárda a Chelsea-t és az egy évvel korábbi győztes Manchester Unitedet előzte meg.

Egyetlen magyar együttesként a Debrecen került fel a 350 csapatot tartalmazó listára: az ősszel a Bajnokok Ligájában szereplő magyar bajnok a 97. helyre jött fel az egy évvel korábbi 106. helyről.

A Debrecen hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint négy fiatal játékos érkezett, egy francia, két kameruni, illetve egy marokkói labdarúgót tesztelhetnek Herczeg Andrásék. Egy név már ismerős lehet: a 23 éves Danian Dzsavad már a nyáron is járt próbajátékon a Lokinál, a többi labdarúgót egyelőre nem nevezte meg a klub.

A csatárként bevethető Dzsavad korábban az olasz ötödosztályú Castelfrancóban, a Mezzolarában és az Oltrepóban játszott.

A menedzserek és a játékosügynökök több száz pártfogoltjukat ajánlották be a Lokihoz, a labdarúgók közül végül a válogatás után azok maradtak, akiket csütörtöktől tesztel a szakmai stáb.

Az újonnan érkezettek előbb alapos orvosi vizsgálaton vesznek részt, aztán délután kettőkor Herczeg András klubmenedzser és edzőkollégái színe elé járulnak, hogy bizonyítsák, érdemes lenne (másképp: megérné) őket a tavasszal piros-fehérbe öltöztetni.

Túlságosan nagy hangzavar biztosan nem lesz a „kiscsoportos" foglalkozáson, hisz a Loki keretének futballistái továbbra is a jól megérdemelt szabadságukat töltik, a téli felkészülést a jövő héten kezdik el.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
4 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
5 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája