Leandro a ciprusi élcsapathoz szerződhet

2010.01.04. 14:28
null
Leandro (jobbra) az Omonia futballistája lehet (fotó: Czagány Balázs - archív)
Címkék
A ciprusi labdarúgó-bajnokság egyik élcsapatánál, az Omonia Nicosiánál folytathatja pályafutását Leandro, a Debrecen magyar válogatott futballistája.  

Nagy valószínűséggel a tavaszi szezont már nem a Debrecen együttesénél kezdi el Leandro. A DVSC válogatott középpályása ugyanis közel áll ahhoz, hogy az Omonia Nicosia játékosa legyen.

A brazil születésű futballista korábban úgy nyilatkozott, egyelőre nincs konkrétum a ciprusi élcsapattal kapcsolatban (amely ha jelentős különbséggel nyeri meg a Doxa elleni meccsét, az élre ugrik), de nem akar kétgyermekes családapaként ugrálni.

Most azonban úgy tűnik, a család is rábólintott a váltásra, emellett az Omonia egyik szurkolói honlapja már biztosnak véli a ballábas játékos szerződtetését.

Leandrót a nyáron a lengyel Wisla Kraków, valamint az ukrán Obolony Kijev is vitte volna, ám akkor még maradt a cívisvárosban. A védőként és középpályásként is bevethető futballista korábban az angol másodosztályú Bristol Citynél is szerepelt próbajátékon, de a britek végül nem szerződtették.

Érdeklődésünkre a debreceniek nem erősítették meg a Leandro ciprusi szerződtetéséről szóló információt.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHAT.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
56 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
1 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája