– Nem unatkozik?
– Hál' Istennek, nem – vágta rá határozott hangon Rabóczki Balázs. – Boldog családapa vagyok, a kertben és a háztartásban is van mit csinálni, nemrégen vettünk egy kiskutyát, vele sokat foglalkozom...
– Jól hangzana, ha mondjuk egy frissnyugdíjas szájából hallanám ezt.
– Pedig ha hiszi, ha nem, teljesen elégedett vagyok jelenlegi helyzetemmel. Igaz, most már nem a futball tölti ki a mindennapjaimat, ettől még jól érzem magam a bőrömben. Egyszerűen úgy láttam: itt az idő, hogy az élet más területein is bizonyítsak. Egyelőre tanulok, és bár nem szeretnék túlságosan előreszaladni, annyit elárulhatok, a közbiztonság és a média területén szeretnék elhelyezkedni.
– A kettő azért meglehetősen távol áll egymástól, nem?
– Az én személyiségemhez viszont mindkettő passzol.
– Nem is hiányzik a futball?
– Azok után, ami az utóbbi hónapokban velem történt, egyáltalán nem. Ugyanakkor húsz-huszonöt évig volt egy életritmusom, edzésre jártam, a hétvégi meccsekre készültem, és most, hogy hirtelen kiléptem ebből a mókuskerékből, nyilvánvalóan furcsa a változás.
– Ne haragudjon, de még mindig nem értem: fél éve még a válogatottságról beszélgettünk, most pedig arról, miként kertészkedik otthon. Árulja el, mi okozott ekkora törést önben?!
– Évekig légióskodtam külföldön, aztán hazatértem, a Honvédhoz szerződtem, de komolyan mondom, Kispesten egy év alatt a közösség legkezdetlegesebb formáját sem tudtam felfedezni. Egyszerűen nem tudtam azonosulni néhány játékos hozzáállásával. Nem akarok sárdobálásba kezdeni, de volt olyan mérkőzés, amely után amikor hazamentem, órákon át csak néztem magam elé. Gondolkodtam, vajon mitől lehetünk ilyen gyengék. A Siófoktól elszenvedett kettő egyes vereséget követően pedig szóltam menedzseremnek, jelezze Kispesten: nem vagyok hajlandó tovább a Honvédban védeni.
A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN MEGTUDHATJA, HOGY RABÓCZKI VÉGLEG ABBAHAGYTA-E A LABDARÚGÁST ÉS HOGY SZERETNE-E MÉG A FERENCVÁROSBAN VÉDENI – A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
