Amélie Mauresmo kénytelen lesz kihagyni a US Opent is

2007.08.16. 09:25
Címkék
A világranglista hetedik helyén álló Amélie Mauresmo kénytelen lesz kihagyni az augusztus 27-én induló amerikai nyílt teniszbajnokságot is. A korábbi világelső sérüléssel bajlódik.

Bár korábban úgy nyilatkozott, hogy az augusztus 27-én induló amerikai nyílt teniszbajnokságon már indulni szeretne, Amélie Mauresmo végül kihagyja a tornát.

A korábbi világelső márciusban vakbélműtéten esett át, és ezután túl korán tért vissza, nem tudta magát kipihenni. Az utóbbi időben ráadásul sérülések is nehezítették a felkészülését.

„Az orvosom azt mondta, hogy hagyjak magamnak elég időt a teljes felépülésre” – áll a francia játékos közleményében. – „A legrosszabbkor jött ez a sérülés.”

Mauresmo mindössze egy tornát nyert a 2007-es évben, és az eddigi három legrangosabb torna közül (ausztrál, francia, brit) egyiken sem szerepelt jól.

A 28 éves teniszező jelenleg a hetedik helyen áll a világranglistán.
Legfrissebb hírek

Magasugrás: Bátori Lilianna ötödik lett Besztercebányán

Atlétika
7 perce

Vívás: Domonkos Emese bronzérmes a kardozóknál a tbiliszi junior Eb-n

Utánpótlássport
49 perce

Korábbi magyar szövetségi kapitány veszi át a francia férfi kéziválogatottat – hivatalos

Kézilabda
49 perce

Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

Francia labdarúgás
1 órája

Révész Bulcsú szenzációs győzelmet aratott a Welsh Openen – videó

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
1 órája

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet az utódja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik