Győzelmet szalasztott el Prukner László csapata Fehérváron

2007.07.30. 22:26
Bár a Kaposvár újabb ponttal gazdagodott, vélhetően elégedetlenek a somogyiak a Székesfehérváron elért döntetlennel. Prukner László csapata különösen a második félidőben veszélyeztette többet ellenfele kapuját. Az FC Fehérvár előtt is adódtak gólhelyzetek, ám a piros-kékek is rendre hibáztak.
Se fekve, se állva, se ülve nem bírtak egymással a csapatok
Se fekve, se állva, se ülve nem bírtak egymással a csapatok
Se fekve, se állva, se ülve nem bírtak egymással a csapatok
Se fekve, se állva, se ülve nem bírtak egymással a csapatok

Mindkét csapat rosszul kezdte a bajnokságot, mivel a Fehérvár kikapott az MTK-tól, míg a kaposváriak 82 percen keresztül emberelőnyben futballoztak a Sopron ellen, mégis be kellett érniük az egy ponttal.

Nos, a szokatlanul késői kezdés ellenére meglehetősen frissen mozogtak a futballisták, különösen a hazaiak játszottak agilisabban, ám a zöld-fehéreket sem érheti panasz. Prukner László együttese leginkább a már az előző szezonban is jól bevált Andre Alves, Oláh Lóránt kettőssel próbálta bevenni a fehérvári kaput, ám mindkét csatár többször is hibázott.

Csakúgy, mint Milinte Árpád a 44. percben, mikor is Mario Bozsics lapos lövése nyomán a kapuba pattant a labda. A boszniai szerb középpályás találatát megelőzően is többet támadtak a piros-kékek, ám a játék képe alapján az első félidőben a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna.

A folytatásban 20 másodperc elteltével büntetőhöz jutott a vendég együttes, miután Baranyai Tibor kézzel ért labdába a 16-oson belül. Zahorecz Krisztián nem is hibázta el a felkínált lehetőséget. A gól kissé megzavarta a hazaiakat, hiszen Alves újabb gólt szerezhetett volna, ám, mint a mérkőzésen annyiszor, a brazil csatár ezúttal is hibázott. Eközben a fehérváriak is veszélyeztettek, így izgalmas, lüktető játékot láthattak a szurkolók.

Az eredmény azonban már nem változott, így maradt a döntetlen, ami igazából egyik csapatnak sem kedvező.

MAGYAR LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

Helyszín: Sóstói Stadion
Nézőszám: 2500
Játékvezető: Bognár T.
Asszisztensek: Kovács Z., Szabó P.
A KEZDŐCSAPATOK:
A KEZDŐCSAPATOK:
FEHÉRVÁR KAPOSVÁR
12 Sebők 1 Milinte
13 Kocsis 26 Grúz
19 Baranyai 17 Petrók
17 Koller 23 Zahorecz
29 Mohl 33 Pintér A.
14 Farkas B. 5 Szakály P.
20 Bozsics 25 Maróti
7 Simek 22 Vasziljevics
10 Dvéri 19 Pest K.
21 Vayer 14 Oláh
21 Dajic 9 Alves
Vezetőedző: Vezetőedző:
Marijan Vlak Prukner László
Gólszerző(k): Bozsics (44.), ill. Zahorecz (11-esből, 46.)
Csere: 10 Dvéri helyett 22 Nagy D. (58.), ill. 5 Szakály P. helyett 15 Suljics (86.), 9 Alves helyett 11 Bozsovics (88.)
Sárga lap: Baranyai (46.), Koller (68.), ill. Zahorecz (18.), Maróti (29.)
Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
2026.05.01. 15:27

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30