Bajnok szeretne lenni az MTK – de a második helynek is örülne

2007.05.07. 22:22
Címkék
Az őszi sikersorozatot követően tavasszal visszaesett az MTK teljesítménye: váratlan vereségek, hullámzó teljesítmények követték egymást. Ennek ellenére a második helyen áll a gárda a bajnokságban, s ha sikerül megőriznie pozícióját – ehhez hozzájárulhat kedden egy győzelem a Diósgyőr ellen –, jöhet az UEFA-kupa.
Németh Krisztián és a tatabányai kapus, Polekszics párharca
Németh Ferenc
Németh Krisztián és a tatabányai kapus, Polekszics párharca
Németh Krisztián és a tatabányai kapus, Polekszics párharca
Németh Ferenc
Németh Krisztián és a tatabányai kapus, Polekszics párharca


TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Domonyai László, az MTK klubigazgatója arról nyilatkozott, hogy van bennük keserűség a tavaszi szereplés miatt, de a csapatnak hosszútávú küldetése van a magyar futballban.

Ha kétségeink lettek volna, Domonyai László mindent tisztáz: természetesen bajnok szeretett volna lenni a csapat, de nem elégedetlenek a második helyezéssel sem.

A keddi lapszámunkban olvasható beharangozóban a gárda vezetője arra is választ ad, milyen megfontolások alapján határozzák meg a csapat céljait.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
52 perce

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
7 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
8 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik