Emléktáblát avattak és jelképesen utcát neveztek el Puskás Ferencről

Vágólapra másolva!
2007.04.02. 12:23
Címkék
Születésének 80. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Bozsik Stadion bejáratánál Puskás Ferenc, a Budapesti Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott tavaly november 17-én elhunyt legendás játékosa tiszteletére.
"Puskás itt született, élt és tanult, itt kezdte a pályafutását, ezért ez a megfelelő hely, ahol fejet hajthatnak előtte tisztelői és rajongói. Terveink szerint minden április 2-án, kerületünk leghíresebb szülöttének születésnapján éppen itt gyűlnénk össze főhajtásra, ahol a legjobban szeretett lenni" - mondta Gajda Péter kispesti polgármester az ünnepségen, amelyen megjelent Puskás Ferenc özvegye is.

Gács Pál a klub ügyvezetőjeként azt emelte ki, szimbolikus jelentőségű, hogy a Bozsik Stadionnál avatják a táblát, hiszen így a két jó barát, Bozsik József és Puskás Ferenc ismét egymásra talál.

A kerület vezetője Ujhelyi Istvánnal, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkárával leplezte le a bronzból készült emléktáblát, amelyet ezt követően megkoszorúzott a kerület nevében Gajda és Vinczek György alpolgármester, a kormány képviseletében Burány Sándor, Kispest parlamenti képviselője, valamint Ujhelyi, illetve a Honvéd Baráti Kör és a Puskás Ferenc Alapítvány képviselői.

Ezt követően Burány és Gajda elhelyezett egy jelképes utcatáblát a stadion előtt. A XIX. kerület önkormányzatának képviselői még decemberben úgy döntöttek, hogy szeretnék, ha a jövőben a legenda nevét viselné az Újtemető utca. Gajda a távirati iroda érdeklődésére elmondta, hogy ehhez a Fővárosi Önkormányzat hozzájárulása szükséges és ezzel a táblával is szeretnék elősegíteni a gyors döntést.

Az eseményen megjelent a korábbi csapattársak közül Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Várhidi Pál és Rákóczi László, továbbá Elbert Gábor sportszakállamtitkár.
(MTI)
Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók

Légiósok
25 perce

Jégkorong: jól hangoltak a vb-re az U18-as lányok hazai pályán

Utánpótlássport
29 perce

Scserbakova megkapja a 2022-es műkorcsolya Eb aranyérmét

Egyéb egyéni
48 perce

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
1 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
2 órája

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
2 órája

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik