A Pécset fogadja a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2006.09.21. 16:13
Címkék
A címvédő Fehérvár Gyirmótra látogat, a az Újpest Putnokon, a Debrecen Nyíregyházán mutatkozik be a sorozatban. Győri rangadó: Integrál-ETO.

Az NSO ajánlja:

Csütörtök délután a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában elkészítették a Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolását.

Az élvonalbeli csapatok valamennyien továbbjutottak a harmadik fordulóból alacsonyabb osztályú ellenfelük otthonában, és ezúttal is idegenben lépnek pályára. Annyi a változás az előző körhöz képest, hogy döntetlennél nem az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább, hanem kétszer tizenöt perc hosszabbítás következik, és ha ez sem hoz döntést, akkor következhetnek a büntetők.

A Győr együttesének ki sem kell mozdulnia a városból, hiszen a város másodosztályú csapata, az Integrál DAC ellen kell pályára lépnie.

Szintén érdekes összecsapás lesz a Dunaújváros-Paks összecsapás, ugyanis a vendégeknél többen is szerepeltek korábban az ellenfél csapatában, elég csak Lengyel Ferenc edzőt, vagy Zováthot, Salamont és Molnár Zoltánt említeni.

Ebben a körben már bekapcsolódnak a nemzetközi porondon korábban érdekelt csapataink is: a Fehérvár Gyirmóton, az Újpest Putnokon, a Debrecen pedig Nyíregyházán vendégszerepel.
A NEGYEDIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT):
Bonyhád FC Sopron
Ferencváros (II.) PMFC-Pécs Plaza
Berkenye SE (megye I.) REAC
Nyíregyháza (II.) Debrecen
Putnok VSE (III.) Újpest
Orosháza FC (II.) Budapest Honvéd
Soroksár (II.) Vasas
Karcagi SE (II.) Dunakanyar-Vác
Makó FK (II.) MTK Budapest
Dunaújváros FC (II.) Paks
Budafoki LC (II.) Baktalórántháza v. Diósgyőri VTK
Gyirmót SE (II.) Fehérvár
Lombard Pápa Termál (II.) FC Tatabánya
FEMAT Csesztreg (III.) Kaposvári Rákóczi
Integrál-DAC (II.) Győri ETO FC
Hévíz (II.) ZTE FC
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik